Az alföldi emberek hegyre mászatása, a nagy semmiért

Mára zsíroztuk le Bánrévi Danival és Pabar Zolival, hogy mutatok nekik hajnalmadarat és havasi szürkebegyet a Bél-kőn. Dani busszal jött Egerbe, és amíg vártunk Zoli vonatára beiktattunk egy kis érsekkerti madarászatot. A patak Petőfi téri szakaszán láttuk az erdei cankót, az érsekkertin pedig 2 hegyi billegetőt. Amúgy az ilyenkor szokásos fajok voltak: tengelicek, meggyvágók, nagy fakopáncsok, erdei pintyek, fekete rigók, süvöltők stb. Szerencsére az egyik pintycsapatban sikerült fenyőpintyeket is látnunk. A macskabaglyot nappalozó helyét sajnos nem találtuk meg. Miután Zoli is beérkezett, elindultunk busszal Bélapátfalvára. Az apátság felé menet ott is a szokásos fajok fogadtak: süvik, pintyek, meggyesek, stigók, citromsármik, szajkók stb. Valamint egy csinos közép fakopáncs. Az épületet alaposan átkutattuk a hajnal után, de csak az egyik fenyőn egy sárgafejű királykát találtunk. Majd elindultunk fel a hegyre. De itt rontottuk el a dolgot, mert a hegyen összesen néhány (értsd: 3-5 pld) cinke, 1 holló, 1 egerészölyv és 1 általam nem látott hamvas küllő volt. Ja, meg 8 muflon és 1 róka, + néhány kármentesítő. Hihetetlen szopás, ilyen még nem volt, hogy télen egyik szürkeséget se lássam ott!:( Így kullogó orral mentünk hazafelé, amit még a bélapáti boroskóla sem nagyon tudott enyhíteni:(