2008. április 14., hétfő

Hortobágyi 100-as


Rimóczi Árpival hortobágyi madarászatot beszéltünk mára. Tiszafüreden felvett, és onnan mentünk az Öreg-tavakhoz. Még meg se érkeztünk, de 1 búbosbanka már rögtön éves listás fajt jelentett a számomra. Majd elindultunk befele a tavak mentén. Énekesezni próbáltunk, de a legizgalmasabb egy fitisz füzike volt, meg az évem első foltos nádiposzátája. Az egyes tóval szemközti kazettán egy nyári lúd-családot sikerült megzavarnunk, ami miatt az öregek el is húztak. A fiatal madárkák pedig a túl oldalra siettek. Ránéztünk a tóra, de semmi izgalmas nem akadt visszafelé is ott sipákoltak a mini libák, és az egyik számomra igen meglepő módon lebukott a víz alá. De aztán hiába vártuk, csak nem jött fel. Valószínűleg egy nagyobb ragadozó hal gyomrában végezte. Hortobágyi horror!!! Következő izgalmasabb mozzanat az egyes lesnél keletkezett, ahol egy nádi tücsökmadár kicsit elvitte Árpi képzeletét:) Aztán megérkezett Szabó Anti is, így hármasban folytattuk utunk. Kiértünk a főgátra, ahol egy gyönyörű fenyőpinty hím fogadott. Túl sok időt nem hagyott a fotózásra, de azért lőttem rá párat. Aztán a 3-as tónál újabb éves listára új fajok következtek: kormos szerkő és fattyúszerkő. A 6-os lesénél kis keresés után sitkét sikerült találni. Valamint egy útonálló unkát, amely nem volt hajlandó a hátára fordulni:) A hatoson vörösnyakú vöcskök voltak. Találkoztunk Gyüre Petivel, aki mondta, hogy az általunk látott kavargó libacsapat a kis lilikeket tartalmazta. Odaértünk a Kondáshoz és ott voltak a kis lilikek! Összesen 47 példány! Nem panaszkodhatom, az elmúlt másfél évben harmadjára találkozok 40 egyednél többet tartalmazó kis lilik gruppal. A tavon még érdekesebb volt néhány vörösnyakú vöcsök, és 1 Anti által talált bütykös ásólúd. Forintos Nikivel is összefutottunk, aki pedig a Kondás melletti vörösnyakú lúdról regélt. Gyorsan meg is leltük a madarat nagy lilikeke társaságában. A keleti gáton indultunk vissza. Itt gyakorlatilag az egész gát fel volt osztva a kékbegyek között. Jó pár madarat sikerült megfigyelnünk. Átrepült felettünk néhány póling, amik közül 3 kis póli volt. Mátán a vadludak között pedig feltűnt egy fehér színű egyed is. Hogy ez albino vagy esetleg házi madár lehetett, azt senki sem fogja megmondani már. Valamint még egy 26-os kis póling csapat szedegetett Mátán. A learatott 11-es nádja közt pedig egy sérült nagy kócsagot is láttunk, amely elrepülni ugyan nem tudott, de meg fogni sem tudtuk volna. A tizenegyes tóra ránéztünk, ahol Anti kiszúrt 2 üstökös réce gácsért. Majd még benéztünk a bivalyok mellé, ahol láttam az idei első partifecskéimet is. Ezután átmentünk a csapolt Akadémia-tavakra, ahol a szokásos limcsik közül néhány havasi partfutó, és a szürke cankók(10-15 egyed) nagy száma érdemel említést. Ezután beültünk egy kólára, és összeszámoltuk a ma látott fajokat. 98 jött ki! Még 2 kellett:) Gyorsan a vasútállomáson még bejött a házi rozsdafarkú, majd is császkálás után hallottunk fekete rigót. Szerintem életünkben még ilyen "örömöt" nem okozott nekünk ez a kis sötét madárka. Majd felszálltunk a vonatra és elindultunk Debrecenbe.
Éves lista: 194 faj

2008. április 13., vasárnap

Gémsokadalom


Eme napon is kinéztem a Szalóki-tóhoz. Méghozzá nem hiába! De kezdjük az elején. Kb 11-re értem ki, a gát felé vezető úton a szokásos tengelic-sordély páros fogadott. A gát előtt már észrevettem egy tavaszt jelző madarat, méghozzá egy hantmadarat! A kifolyó betonkorlátján csücsült. Tovább menve a gáton megint szokásos barázda-kenderike duó, megspékelve 1 kis lilével és 3 billegetőcankóval, és egy még itt tartózkodó havasi pityerrel. Látszott, hogy a tó felett is kavirnyolnak sirályok: 8 danka volt. De, akadt köztük 3 küszvágó csér is, amik '94 óta nem mutatta magát a tavon! Nagyon örültem nekik. Haladtam tovább, a nyugati parton az egyik bokorból ismerős ének szólt. Majd a madár mutatta is magát: egy kis poszáta hím volt, igen nagy sürgés-forgásban. Próbáltam fotózni is, de sajnos nem egyféleképpen gondoltuk a dolgot, így nem sikerült normális kép róla. Utam során amúgy rengeteg madár énekelt kiülve, velem mit sem törődve: rigók, vörösbegy, füzikék, citromsármány, barátka. Kicsit lejjebb így lett meg idei évem első fitisz füzikéje is. Majd megtaláltam a holló-pár új fészkét is, a kotló madárral egyetemben. Aztán a tó végéből leszámoltam a vízimadarakat: 3 káró, 7 szürke gém, 36 tőkés réce, 8 csörgő réce, meg persze a csérek és sirályok. Aztán bementem hátra a dzsindzsába is, ahol a gémek 1 barna rétihéja társaságában jó ízűen fogyasztották a halakat. Miközben a dévérek hevesen ívtak. Ekkor jött be 1 bíbic is, majd megláttam az évem első kakukkját is. Többet is hallottam már hátul, de látni még nem sikerült őket. Majd nádi sármányok lesése közben 2 gém ugrott meg előttem, és kiült egy közeli fára. Vörös gémek voltak, még soha nem láttam itt őket. Kicsit fotózgattam őket, majd haladtam tovább a nyárason keresztül, ami annyira nem volt egyszerű. Végre kiértem! Az egyik gazcsomóból néhány barna madárka szállt fel, és egyikőjük kiült egy ágra és éneklésbe kezdett. Erdei pityer volt. Tovább haladván visszakanyarodtam a tóhoz. Az egyik nádfoltból hangos csörgés hallatszott, majd megláttam egy kisebb testű madárka vörös farkát. Kis hajkurászás után biztossá vált, hogy fülemüle. A felismerés pillanatában egy kvakkogó madár körözött be felém. Bakcsót is most látok először a tavon! Pontosabban felette:) A nádasból 2 vízityúk is szólt, habár nem mutatták magukat. A bokroson túl jutva, kiértem a föld útra, ahol rozsdás csuk énekelt. Majd benéztem a Töviskes-völgybe, ahol a szokásos fáján már ott ült a kabasólyom. Meg jópár kakukk, seregély, egerész és egyéb repkedő jószág. A völgyben jól látszott, hogy idén rengeteg agárkosbor lesz, és a tavaszi héricsek száma is megdöbbentő magas volt. Visszafelé jövet a völgyből a középső füzesekbe is bementem, ahol egy lakott zöld küllő odú felfedezése mellett egy csinos kis örvös légykapó jelentett még örömet. Utána kinéztem még a Kis-Rózsásra, ahol az énekes rigó és erdei pityer jelentett némi izgalmat. Valamint egy fűből kiszálló nyaktekercs. Ezután önelégült fejjel bandukoltam haza:)
Éves lista: 189 faj

2008. április 9., szerda

Kabai limcsik


Kabára látogattam ki, nem titkolt szándékkal, hogy végre lássak parti madarakat normális egyedszámban. Alighogy leszálltam a vonatról, egy gólya húzott át a sínek felett. Ezt jó előjelnek vettem:) Az ülepítőkhöz menet közben több kisebb-nagyobb daru-csapat volt az égen, valamint a régi cukorgyári épületeknél csókák mocorogtak. A tavak közül a hátsó kettőn kívül mind le volt engedve, és nagy sürgés-forgás volt. Megpróbáltam kerülni az embereket, de nem szóltak rám, hogy takarodjak onnan. Így hát nyugisan madarászgattam, az első száradó tavon cankók társaságában néhány gólyatöcs eszegetett. A hátsó tavakon pedig több ezer réce volt! Főleg tőkés, böjti, barát, kanalas de akadt cigány, kontyos, csörgő, nyílfarkú is, valamint kis, búbos és feketenyakú vöcskök is halászgattak.
Limicola alig mutatta magát, és azok is gyakori fajok. Viszont sörét rengeteg volt, amin egy kicsit fel is húztam magam. Egy búbos banka is szólt, de nem sikerült meglátni. Aztán a két, ezek előtti, jobb oldali tó mutatott hosszúlábúakat. Az "elsőn" gulipán, füstös cankó, piroslábú cankó, erdei cankó, gólyatöcs, billegetőcankó. A második a sok gulipán, cankó, havasi pufi és kis lile mellett végre keresett fajokat is hozott. Először a két tavi cankót sikerült kiszúrni, de sajnos a nagy sürgés forgás miatt hamar arrébb repültek. Aztán jöttek a réti cankók, szürke cankó és végül parti lile is. Örömmel konstatáltam, hogy amiért jöttem az itt volt:) Az viszont elég fura volt, hogy egész nap során összesen 2 dankasirályt láttam. Szokatlan volt. Majd még a vonat is kibabrált megint velem, így 2 órával később értem Debrecenbe, mint terveztem.
Éves lista: 179 faj

2008. április 7., hétfő

Villámlátogatás a Szalóki tavon


Pocsék idő és rokonok miatt ma csak egy fél órára szabadultam ki a tóhoz. Először a keleti oldaláról néztem rá. A gáton a barázdabillegetők között végre volt 3 sárga is, valamint néhány kenderike. Továbbá 3 havasi pityer is. Meg a tavon rengeteg sirály mozgott. A másik nézőpont a tó nyugati oldalán volt, így a tavon tartózkodó fajok és egyedszámuk a következőképpen alakult: 10 nagy kócsag (szokatlanul nagy mennyiség), 7 szürke gém, 11 tőkés réce, 5 barátréce, 104 dankasirály (új rekord!). Valamint még a hátsó részen a halászsas is feltűnt. Nem panaszkodhatom, alig másfél hét alatt 4-szer láttam ezt a fajt!

2008. április 5., szombat

Vonatozgatás

A vonatról haza felé menet Gyökérkút és Ohat között egy halászsast láttam, míg Makláron pedig egy kuvik ült az egyik kéményen:) Nagyon kemény

2008. április 4., péntek

Hortobágyi énekesezés

Reggel kimentem a hortobágyi Öreg-tavakra néhány érdekesebb madárfaj reményében. Az első tó sarkánál kezdtem, ahol már szólt néhány tücsökmadár és nádiposzáta, de a vörösbegyek és csilpcsalpok vonulása is javában zajlott. Viszont a tavon néhány úszórécén és kis kormoránon kívül nem sok látnivaló fogadott. A kazetták mellett elhaladva sikerült felriasztanom néhány cigányrécét. Felérve az első lesre sem sokkal több néznivaló várt. Mígnem bekörözött felém egy halászsas, ami igazi felüdülést okozott a rengeteg barna rétihéja között. Majd áthúzott egy 600 egyedből álló nagy goda csapat is! Ezután úgy döntöttem a bivalyos mögötti gátat veszem szemügyre. De ahogy kiértem az útra néhány szőlőrigó és 8 fenyőpinty mutatta magát. Aztán még szőlőrigók következtek, és így végül kb 20 példányosra dagadt a csapatuk. A célba vett gátra még fel sem sikerült érnem, mikor egy éneklő kékbegyet vettem észre az egyik nádszálon, amelyről sajnos normális fotót nem sikerült készítenem. A gáton sok énekes rigó volt, de örvös nem akadt köztük. De éves listára új fajként sikerült megpillantanom nádi tücsökmadarat, majd cserregő nádiposzátát is. A bivalyok helyén főleg bíbicek, nyári ludak, erdei cankók (hárman) voltak, és egy csapat havasi pityer. Visszaérve a főgátra folytattam utam, de sajnos túl sok látnivalót nem hozott a további séta. Aztán egy nagy vörös gém hozott némi színt, majd pedig 1 nagy rókalepke. Meg néhány rétisas. Majd néhány bandita következett, akik nyári ludaknak és szárcsáknak álcázva zárták el előlem az utat:) A hatos tavon megpillantottam 2 vörösnyakú vöcsköt! Gyönyörű nászruhás madarak voltak! Ezen kívül itt már szép számmal voltak bukó- és úszórécék is. Utána kicsit fotózgattam, aminek eredménye néhány életlen kép lett. Folytatva utam az egyik fűzön észrevettem egy tüzesfejű királykát! Mindig örülök ennek a kismadárnak. A Kondáshoz érve rengeteg dankasirály fogadott, de sajnos nagyon homogén volt az állományuk. A tavon kiszúrtam még 2 vörösnyakú, majd 6 feketenyakú vöcsköt. Ezen kívül a szokásos kormorános, gémes, kócsagos, récés kép fogadott. Még a nyugati lestől láttam néhány száz liliket a tavon, de nagyon messze voltak, és mire ideértem ki is repültek Mátára. Tovább folytatva utam a keleti gátnak vettem az irányt, ahol további rigók, barátkák és füzikék fogadtak. Mátán a ragadozókat főleg barna rétihéják képviselték, akik mellett a nyári ludak is jól megfértek. Majd egy fejem felett áthúzó kis póling, és néhány sárgafejű királyka következett. A 11-es tó sem hozott túl sok látnivalót, a már megszokott összetételű vízimadár együttes volt rajta. Aztán a tó szélénél megint megjelentek a szőlőrigók, de most már 1 fenyőrigó is vegyült közéjük. A sínek felőli részén pedig néhány nagy póling táplálkozott. Majd mentem a vonathoz, ami hamarabb ment el, ezért le is késtem. Így hát tettem még egy kis kört a bivalyoknál, de már nem sok madár látszott. A sínen indultam vissza, aminek eredménye 1 erdei szürkebegy és 1 nyaktekercs lett. Nem panaszkodhattam:) Aztán kimentem a vonatra várni, ami most meg természetesen késett egy fél órát... Jó kis nap volt, csak az a fránya tömegközlekedés.
Éves lista: 173 faj

2008. április 2., szerda

Fecskedömping


Ma kora délután kimentem a Laskó-völgyi víztározóhoz, megnézzem, hogy áll a réce vonulás. A gáton a gátőrrel találkoztam, és néhány később még hasznosítható infóval látott el. A felriasztás miatt csak kenderikék, barázdabillegetők és 1 billegetőcankó maradtak. Valamint 2 vetési varjú is átrepült a gát felett, ami ezen a környéken ritkának számító vendég. A víz felett néhány füsti fecske repkedett. Végre nagyobb számban is mutatták magukat egerészölyvek. Az énekesek száma nagy volt, de semmi kevésbé gyakori sem akadt köztük. Meg néztem hát, mi van a tavon. Az eredmény 2 búbos vöcsök, 7 szürke gém, 5 csörgő réce, 29 tőké réce, 3 nyílfarkú réce (2hím, 1 tojó), 6 kontyos réce gácsér és 3 cigányréce tojó. A tó végén feltűnt a héja hím és a barna réti hím is. A Töviskes-völgybe is benéztem, de sajnos a hollót nem találtam a fészkén. Így nagy valószínűséggel átment a másik helyre. A völgy elején a sordélyok mutatták magukat nagyobb számban. Az út mellett nagy meglepetésemre még a nagy őrgébics is mutatta magát, ami azért már nem annyira gyakori ilyen idő tájt. Visszatértem a gáthoz, ahol a billegetők száma 40-50 lett, valamint feltűnt 2 havasi pityer és 1 kis lile, és persze a billegetőcankó is. Beindultak a fecskék is. Végül kb 80 füsti és 20 molnárfecske repkedett a tó felett. Ezután haza tértem. Este kivitettem magam faterommal megnézni a lehetséges uhus helyet, de sajnos az eső megakadályozta ezen tervemet. Azért kárpótlásul az ágyamból hallgathattam a macskabaglyot, ami mellesleg új faj lett a kert listámra:)
Éves lista: 164 faj

2008. április 1., kedd

Március

Az idei évben először márciusban megfigyelt fajok vannak itt felsorolva, nagyjából rendszertani sorrendben:
123,füles vöcsök 124,kis kormorán 125,bakcsó 126,fehér gólya 127,fekete gólya 128,kanalasgém 129,kis lilik 130,bütykös ásólúd 131,álarcos réce 132,üstökös réce 133,halászsas 134,guvat 135,gulipán 136,aranylile 137,piroslábú cankó 138,billegetőcankó 139,pajzsoscankó 140,nagy goda 141,nagy póling 142,sárszalonka 143,havasi partfutó 144,uhu 145,örvös galamb 146,erdei pacsirta 147,molnárfecske 148,havasi pityer 149,réti pityer 150,sárga billegető 151,erdei szürkebegy 152,házi rozsdafarkú 153,cigánycsuk 154,barátposzáta 155,fülemülesitke 156,csilpcsalpfüzike 157,kormosfejű cinege 158,búbos cinege 159,hajnalmadár 160,rövidkarmú fakusz 161,csicsörke 162,bajszos sármány

6 erdei madárfaj felmérés-Szarvaskő 1.


Kora délután kimentem megcsinálni a második felmérendő területemet. Itt se sok jóban reménykedtem, mivel a területen sok fenyves, tarvágás volt és a Tardosi Sporttábor. Azért 2 egymásnak ordibáló hamvas küllőt láttam, hallottam. 2 erdei szalonka, 2 fenyvescinege, 1 holló és néhány kankalin szinesítette a napot. Ebben a területben több bizodalmam van, mint a másikban.