2008. február 29., péntek

Újra Bükk

Ma felmentem egy régi vízirigó-költőhelyre, hátha megint sikerül megtalálni. Az úton sok énekes mozgott, köztük fenyvescinegék és sárgafejű királykák is. Az énekes rigókból is többet sikerült látni, de meglepetésemre hegyi billegető nem volt a patakon. Aztán az egyik helyen megláttam egy nagyobb árnyat a patakon. Közelebb mentem, és néhány pillanatra sikerült meglátni a madarat. Újra vízirigó a Bükkben! Nagyon örültem neki. Visszafelé még kinéztem a Bél-kőre, de sajnos a párkányt lezárták, ezért sarkon fordultam és fáradtan haza battyogtam.
Éves lista: 122 faj

2008. február 27., szerda

Bükki barangolás

Rimóczi Árpád és én felmentünk ma a Bükkbe, hogy kicsit barangoljunk, valamint fehérhátú fakopáncsot keresni. Úgy döntöttünk a Vöröskő-völgybe megyünk, és teszünk egy 10-12 km-s kört. A völgy bejáratánál fogyasztottuk reggelink, mikor odajött egy 6-7 példányos szajkó csapat és elkezdtek hangoskodni. Nagyon bizalmasan viselkedtek, biztos nem hazai madarak voltak. Amúgy a többi énekes is jól mozgott, sok cinke, pinty és feketerigó volt. Az évben először itt láttunk énekes rigót (2 egyedet). Ezután elindultunk a tanösvényen. A bejárat fenyőin fenyvescinegék énekeltek.A hollók egész nap korrogtak, de szerencsére már az a meglepő a hegyen, hogyha nem látni/hallani. A Stimecz-háznál volt egy gyíkocska is, ami eléggé elgondolkodtatott, hogy nem-e elevenszülő gyík. Nagy rókalepkék is voltak bőven, valamint nappali pávaszem is. Rengeteg közép fakopáncs zajongott, de fehérhátút nem láttunk. Volt még kis fakop, hallottunk feka harkályt és zöld küllőt is. A ház után egy váratlan vendég is felbukkant: egy erdei szalonka. A tündérmadár nem volt túl bizalmas, igen messziről felrebbent (15-20 m). Egy magasabb pontról gyönyörűen látszottak a Bükk "kövei". Itt már a hegyi fakusz is mutatta magát, a lép- és a fenyőrigóval egyetemben. Még egy kisebb vaddisznó konda is felbukkant, valamint továbbra is mindenhol közép tarkaharkályok mozogtak. Még volt pár óra sötétedésig, ezért kinéztünk a Hoór-völgyi tározóhoz, ahol a csörgő, fütyülő és tőkés récék között volt 7 hím és 2 tojó nyílfarkú réce is, valamint 1 nagy lilik. Persze volt szürke gém és kormorán is a vízen, valamint egy hegyi billegető is átrepült felettünk. Innen Gelejre vettünk az irányt, ahol a nagy tavon tőkés és csörgő récék között Árpi talált 1 böjti réce gácsért, én pedig 3 nagy bukót és 1 cigányréce hímet. Hihetetlen jó élmény volt a rétisas-pár énekét hallgatni. A kisebb tavakon mozgott elég sok barázdabillegető és 3 erdei cankó is. Esteledett, így felmentünk a Tihaméri-bányába, hátha látunk uhut. De nem volt, egy macskabagoly viszont gyakran szólt. Fárasztó, de jó kis nap volt.
Éves lista: 121 faj

2008. február 26., kedd

Uráli odú kihelyezése

Egerben találkoztam fél kilenckor Fitala Csabával, és indultunk is Tardra további személyeket összeszedni. Itt Szabó Attilát (két odúval együtt) felvettük, majd Kleszó Bandit is. Utána indultunk megnézni a tegnap leégett néhány hektárnyi területet. Itt erdei pacsirta szólt, de látnom nem sikerült a madarat. Aztán indultunk kihelyezni az odúkat. Közben figyeltük a harkályokat is, de csak kis és közép fakopáncsokat láttunk. Nem volt egyszerű a költőládák felszögelése, mivel igencsak súlyosak voltak. Sikerült felrakni mind a kettőt és mivel még csak dél volt, így elindultunk madarászni. A közeli patakon jégmadár volt, majd a mellette lévő tavakon csörgő, tőkés és barátrécék. Utána átmentünk a Száraztó nevű részen, ahol igen jó ragacs mozgás volt: 2 kerecsensólyom, vörös vércse, 2 gatyás ölyv, egerészölyv, karvaly, kékes rétihéja... Mezőkövesd mellett is láttuk a tálcán a két kerit, de nem biztos, hogy ugyanazok voltak. Szkóp nélkül még ránéztünk a Hoór-völgyi tározóra, de nem sok mindent láttunk, így elindultunk haza. Hasznos kis nap volt:)

2008. február 25., hétfő

Kendermagosak otthon

Fitala Csabával és Incivel kinéztünk ma a Laskó-völgyi víztározóhoz. A tavon tőkések, csörgők és szürke gémek között láttunk 3 gácsér és 2 tojó kendermagos récét. Sajnos más nem nagyon volt. Kiraktunk még 2 macskabagoly-odút is, vér és hát áldozatok árán. Ezért átnéztünk Egerszólátra is a libanevelőhöz, ahol csak tőkés récék voltak. Korán haza mentünk, de holnapra jó kis programot beszéltünk meg:)

2008. február 24., vasárnap

Megjöttek a bíbicek is

Reggel lebuszoztam Kiskörére, ott találkoztunk Rimóczi Árpival. Út közben a buszról megláttam az idei évem első csapat bíbicét (15-20 madár). Ez a Tiszanána-Kisköre közti szakaszon volt. Innen néztünk rá először a Tiszára, de nem láttunk túl sok mindent, mivel nagyon bent voltak a madarak. Később találkoztunk Gődér Robival és hárman folytattuk a madarászatot. Tiszanána mellett voltak libák is, oda visszamentünk átnyálazni őket, de csak a gyakori 3 faj volt. A puszták fölött láttunk 2 rétisast és 1 parlagit is. Természetesen a mezei pacsirták ezerrel nyomták már az énekest. Mivel Árpi csak Robi spekóját hozta, így 3-an két teleszkóppal nyomtuk. Abádszalókon voltak bukórécék, kis bukók, vöcskök, sirályok stb. Sikerült kiszednem 3 hegyi gácsért is. Poroszlónál, a "Kis kárókatona" toronynál találkoztunk Bánrévi Danival. Gyorsan le is ellenőriztem megfelelő-e a Swarovski teleszkópja, de egész jónak tűnt. A Valki-medencébe is megnéztük a madarakat. Itt Robi volt elemében, a sok fütyülő, csörgő, tőkés, nyílfarkú réce közül 1 pár kanalas récét és néhány kendermagos récét. Azon a részen volt még 1 nagy bukó is, valamint megint a 3 szokásos libafaj. Utána Daniék kertjébe is kinéztük, ahol kenderikék, éneklő búbos pacsirták voltak, meg természetesen a libatrió. A lovaikat is megnéztük, ha már ott voltunk. Innen vonatoztam haza.
Éves lista: 117 faj

2008. február 23., szombat

Itt a tavasz!

Mivel Egerben jártam, és mivel már rég voltam terepen, ezért kinéztem az Érsekkertben. A Petőfi téri patak szakaszon nem volt már ott az erdei cankó, helyette stigó csapat és sárgafejű királyka
mozgolódott. A kertbe beérve rögtön ott volt a patakon a hegyi billegető, beljebb pedig a jégmadár is. A patak partjának egyik fáján egy csapat csíz is volt. Összesen 24 madár, de volt mellette tengelic, erdei pinty és 3 fenyőpinty is. A kertben cinegék, pintyek, feketerigók énekeltek, jelezvén, hogy itt a tavasz! A balkáni és nagy fakopáncsok is dobolgattak. De azért még süvöltők is jelentkeztek, valamint egy karvaly rendszeresen a balkáni gerlék, fenyőrigók és a többi énekes madarat riogatta. De a legjobb egy hegyi fakusz volt, ami kb 15-20 centiméterre engedett közel magához. Nagy élmény volt!

2008. február 13., szerda

Hegyi ruca-dömping

Ma Bodzás Jancsival és Rimóczi Árpival madarásztunk a Tisza-tavon, valamint megnéztük a Melegh-tanyai ülepítőket. Utóbbi helyen főleg énekeseztünk, meg megnéztük a tavak helyét. A Tisza-tavon volt még bőven bukóréce, és ezek között Abádszalókon sikerült kiszedni 15 hegyi récét, amely közül 12 gácsér, 3 pedig tojó volt. Még ennyit soha nem láttam egyszerre! Tök jó volt! Utána még kimentünk kicsit a pusztára libát keresni, de eredménytelenül. Valamint találtunk egy elütött karvaly tojót Poroszlón, ami begyűjtésre került.

2008. február 11., hétfő

Uráli bagoly!!!


Tegnap hívott Fitala Csaba gyűrűzni Mezőkövesdre, de sajnos nem voltam jól, ezért nem tudtam vele tartani. Délben azért felhívott, hogy talált egy uráli baglyot! Jellemző, hogy akkor vannak az érdekes madarak ott, mikor én nem vagyok a területen (citrombillencs, sarki pufi):( Sikerült "befűtenem" a madárral néhány embert, így reggel Bodzás Jancsival, Gődér Robival és Rimóczi Árpival útnak indultunk, hogy megkeressük. Amikor kiértünk a Hoór-völgyi víztározóhoz, először elkezdtük keresni az idősebb vastagabb fákon, ahol Csaba említette, hogy látta. Többszöri átnézésre sem lett, csak a tó partján Robiék találtak két nagy liliket. Valamint láttunk 1 parlagi sast. Indultunk, hogy még egyszer utoljára megnézzük a szélső fákat, mikor a madár lerepült egy vékony fűzről, kb mellmagasságból! Nem is nagyon értem, hogyan bírta el az a vékony ág, de a lényeg, hogy meglett az uráli bagoly! Ez már az évben a 5. új fajom! És megint egy régóta áhított faj! Még 3-szor megint megleltük, és így Árpi is láthatta, aki külön bóklászott tőlünk, mikor ráleltünk. Utána felmentünk a szomolyai kaptárkövekhez, hátha találunk uhut, de ez nem járt sikerrel. Majd a Berva-völgy felé vettük utunk fehérhátú fakopáncsban reménykedve, de helyette cinege vegyes csapatot, karvaly, héját, valamint egy macskabaglyot találtunk. Jó kis nap volt ez is:)
(A képet Fitala Csaba készítette előző nap.)
Éves lista: 114 faj

2008. február 10., vasárnap

Varjú a kertben

Egy dolmányos varjú repült át a kertünk felett, így újabb ütős fajjal bővült a kert lista:)

2008. február 9., szombat

25km

Erre a napra Bánrévi Danival beszéltünk meg egy kis pusztázást. Titkon reménykedtem egy vörös kányába botlásban is, de ez nem jött be. Daniék házától indultunk, ahol vörös vércse, karvaly és fenyőrigók voltak, de hósármány sajnos nem. Dani a "kertjükben" megmutatta a túzok maradványokat. Már ekkor láttuk az első gatyás ölyvet, amiből a nap folyamán még további négyet figyeltünk meg, de volt itt parlagi sas is. Nem sokkal később összefutottunk Borbáth Petivel is, aki felajánlotta, hogy elvisz minket egy darabon, de megköszöntük a lehetőséget és nem éltünk vele. Hát ez elég nagy hülyeség volt. Arról is informált merre látott az utóbbi időben túzokot (összesen 3 tyúkot és 3 kakast). Az M3-as mellet mentünk, ahol tengelicek, egerészek és búbos pacsirták szórakoztattak bennünket. Mezőtárkány magasságában elindultunk a Nagy-álláson befelé, a Jánosi-puszták felé, mert Dani azt mondta, hogy nincsenek messze, és nem soká odaérünk. Itt egy darab mezei pacsirta is mutatta magát. Utána Ferenc Attilával (Kiskorúval) is összefutottunk, aki nem ajánlotta fel, hogy elvisz minket, pedig elfogadtam volna. A pusztán mentünk egy jó darabig, vízen, lócsontvázakon, és zsombékon keresztül, mígnem elértünk majdnem a Laskót. De előtte még azért láttunk felrepülni 3 túzokkakast! A patak partján aztán elindultunk a Tisza-tó irányába, mivel úgy éreztem, hogy már nem jutnánk ki a Jánosi-pusztákra, illetve világosban vissza Poroszlóra. Ekkor már biztos voltam, hogy Dani nem vágja nagyon a "nincs messze", "mindjárt ott vagyunk" és hasonló kifejezések, az idő illetve megtett út rövidségére utaló jelentését. Nagy nehezen elértük a tó szélét, de a lábam a bakancs kényelmetlensége miatt már nagyon sajgott. Itt tovább mentünk Poroszló irányába. A gátról rá-ránéztünk a Tiszára, de csak a szokásos fajok fogadtak: nagy lilik, nyári lúd, tőkés réce, kárókatona stb. Visszaértünk a településre, ahonnan Dani anyukája vitt ki a vasútállomásra, és elindultam a vonattal haza. Nem gyengén fárasztó nap volt, Dani utólag kiszámolta, hogy körülbelül 25 km-t tettünk meg...
Éves lista: 113 faj

2008. február 5., kedd

A másfél milliós torony

Délután szólt Bánrévi Dani, hogy Debrecenben van, és van-e kedvem kinézni a víztoronyhoz. Természetesen volt. A főtéren találkoztunk, majd miközben vártuk a trolit, láttuk a kerecsent behúzni a torony irányába:) Elég mókás volt, hogy hamarabb láttuk, mint reméltük. Mikor odaértünk a víztoronyhoz, a vándorsólyom és a keri is rajta ült. Megnéztük őket, két másik távcsöves emberrel egyetemben. Utána még próbáltuk megtalálni az egyetem macskabaglyát, de nem jártunk sikerrel. Rövid kis madarászat volt, de eredményes.

2008. február 4., hétfő

Hortobágyi ragacsok

Reggel otthonról mentem Poroszlóra, ahol a tervek szerint Rimóczi Árpiékkal találkoztam. Eredetileg pusztázás és Tisza-tavazás lett volna ma, de aztán mégis csak a kis hattyúk felé ment el a dolog. Míg vártam őket, addig megtaláltam, hogy hol telelnek az erdei fülesbaglyok. Volt kb 20-30 madár. Megérkezett Kiss Ádámmal, és mentünk tovább Hortobágyra. Útközben megláttuk, hogy Kungyörgy-pusztán libák vannak. Felvettük Gilányi Gábort a faluban, és fordultunk is vissza, hogy alaposabban átnézzük őket. Megérkezéskor láttuk, hogy kicsit beljebb egy másik madarász is ezt teszi. Meghatároztuk őt is, Gyüre Péter volt:) Aztán megint sikerült megtalálnom az első vörösnyakú ludat! Majd még néhányat láttunk... Végül 8 madár lett a vége, 6 egy csapatban, 2 pedig külön a nagy lilikek között. Közben a 6 énekes hattyú is elrepült a terület közelében!!! Árpi talált kis lilik-gyanús madarakat, de sajnos a pontos meghatározásra nem láttuk elég ideig őket, mivel arrébb repültek egy róka miatt. Péter is kijött, majd elindult haza fele. Mi még csemegéztünk egy kicsit, de csak 2 új madarászt találtunk, akik közölték, hogy ők nem látták a kis hattyúkat. Sebaj, azért mi is rápróbálunk. Borsósra értünk, és sehol nem voltak sem a hattyúk, sem a múltkori liba tömeg:( Csak egy kék galamb volt. No meg egy kerecsensólyom, aminek nagyon örültem. Utána benéztük a közeli pajtába is, ahol múltkor nem láttuk a gyöngybaglyot. Most ott volt, de sajnos nagyon rövid ideig nézhettük. De így is meglett az éves listámra a gyöngybagoly:) Természetesen út közben láttunk kuvikot, kékes rétit, nagyőrt, egerészt és néhány gatyás ölyvet is. Utána Elep felé vettük az irányt, ahol a fekete sast akartuk látni. A clanga nem volt sehol, pedig vártunk rá elég szépen. A tavak felett 6 rétisas volt, valamint visszafelé még egy parlagi sast is láttunk. Közben szólt Bánrévi Dani, hogy látott Poroszlónál vörös kányát! Ez kicsit megfájdította a szívem:( Utána elindultunk a Valki-medence felé, ahol láttuk a múltkori 5 nagy bukót, valamint találkoztunk Danival, aki megmutatta a feje felett pár perccel előttünk áthúzó vándorsólyomról készített fényképét. A tavon nem volt sok madár, és nem is túl ritkák. Átmentünk a Nagyállásra, hogy lezárjuk a napot, de már ott sem láttunk semmit. Kicsit gyengébb volt a szokásosnál, de lesz ez még így sem.
Éves lista: 111 faj

2008. február 3., vasárnap

Sirályok

Ma is kimentem a víztározóhoz, ezúttal Fitala Csabával és Incivel. A sast nem láttuk újra, de ma legalább normálisabb számban mozogtak az énekesek. A Töviskes-völgyben 15 vetési lúd húzott át a fejünk fölött. A fenyőrigó csapatban még 2 seregély is volt. A tavon 1 tőkés réce volt, valamint egy szürke gém, aki igencsak ritka erre felé télen. Utána beszállt néhány sirály: 1 öreg viharsirály és 4 sztyeppi, ami közül egyik sem volt adult. Nem lehet mindennap ritkaságokkal tele, úgyhogy nem panaszkodom.

2008. február 2., szombat

A szalóki sas












Délben kimentem a Laskó-völgyi víztározóhoz. A tóról kifolyó patakon volt kb 70 tőkés és egy tucat csörgő réce. A tavon nem volt semmi, a hattyú is tovább állt, a lihogó is teljesen befagyott. Madarakból sem volt túl sok, például egész nap nem volt egy zöld küllő hangján kívül harkályra utaló jel, fenyőpinty, süvöltő, dolmányos varjú stb. A tó keleti oldalán mentem, mikor a Töviskes-völgy bejáratához érve, észrevettem egy méretes ragadozót a domb felett! Igencsak hevesen kezdett verni a szívem, mert a spektívben látott madár egy általam régen keresett fajnak tűnt! Gyorsan hívtam Fitala Csabát (a könyvem a koliban pihent), és az általa is mondott bélyegek teljesen meggyőztek a fajáról. Egy subadult SZIRTI SAS!!! Hihetetlen!!! Idén már az negyedik új fajom, de főleg azért örömteli a dolog, mert már nagyon régóta szerettem volna látni. Most végre itt volt. Kb 5 percig tudtam megfigyelni, majd megpróbáltam követni, de ő gyorsabban repült, mint én dombot másztam. A völgyben ott volt a holló is a fészke környékén. Benéztem a Hidegvölgybe is. A Laskó mellett nem volt sok madárfaj, de meggyvágóból százas csapat volt. Folytattam utam, mindenféle további izgalom nélkül. A gáthoz visszatérve átnéztem egy fenyőrigó (kicsit homogén volt a csapat), valamint egy vegyes pintycsapatot, amiben zöldike, tengelic és kenderike volt. Elégedetten indultam hazafelé, mivel egy ősidők óta áhított faj talált meg ma engem:)
Éves lista: 109faj

2008. február 1., péntek

Január

A januárban megfigyelt fajok vannak itt felsorolva, nagyjából rendszertani sorrendben:
1,kis vöcsök 2,búbos vöcsök 3,kormorán 4,bölömbika 5,nagy kócsag 6,szürke gém 7, bütykös hattyú 8,énekes hattyú 9,kis hattyú 10,nyári lúd 11,vetési lúd 12,nagy lilik 13,apácalúd 14,örvös lúd 15,vörösnyakú lúd 16,tőkés réce 17,nyílfarkú réce 18,csörgő réce 19,fütyülő réce 20,barátréce 21,kontyos réce 22,hegyi réce 23,jeges réce 24,fekete réce 25,füstös réce 26,kerceréce 27,kis bukó 28,nagy bukó 29,rétisas 30,parlagi sas 31,fekete sas 32,barna rétihéja 33,kékes rétihéja 34,egerészölyv 35,gatyás ölyv 36,pusztai ölyv 37,héja 38,karvaly 39,vörös vércse 40,vándorsólyom 41,kis sólyom 42, fogoly 43,szárcsa 44,vízityúk 45,daru 46,erdei cankó 47,dankasirály 48,viharsirály 49,sztyeppi sirály 50,sárgalábú sirály 51,ezüstsirály 52, heringsirály(heuglini) 53,kék galamb 54,balkáni gerle 55,macskabagoly 56,erdei fülesbagoly 57,réti fülesbagoly 57,kuvik 57,jégmadár 60,fekete harkály 61,zöld küllő 62,hamvas küllő 63,nagy fakopáncs 64,balkáni fakopáncs 65,közép fakopáncs 66,kis fakopáncs 67,búbos pacsirta 68,hegyi billegető 69,barázdabillegető 70,ökörszem 71,havasi szürkebegy 72,vörösbegy 73,szőlőrigó 74,fenyőrigó 75,léprigó 76,feketerigó 77,sárgafejű királyka 78,széncinege 79,kék cinege 80,barátcinege 81,fenyvescinege 82,őszapó 83,barkóscinege 84,függőcinege 85,csuszka 86,hegyi fakusz 87,nagy őrgébics 88,szarka 89,szajkó 90,csóka 91,vetési varjú 92,dolmányos varjú 93,holló 94,seregély 95,házi veréb 96,mezei veréb 97,erdei pinty 98,fenyőpinty 99,kenderike 100,sárgacsőrű kenderike 101,tengelic 102,zöldike 103,csíz 104,süvöltő 105,meggyvágó 106,nádi sármány 107,citromsármány 108,sordély

Ütős nap a Tisza-tónál

A tegnapi pocsék nap után ma csak jobb jöhetett. Elmentem Szolnokra, onnan pedig irány a Tisza-tó! Előtte még beugrottunk Tiszasülyre a halastavakhoz, ahol a tömegfajokon kívül láttunk egy bölömbikát, valamint egy döglött nagy kócsagot:( Majd folytattuk utunk. Láttuk a tiszanánai parlagi sas párt , meg egy fenyőrigó csapatban 2 seregélyt. Abádszalókon már a harmadik kuvikot észleltük a nap:) Az Abádszalóki-öbölben a legutóbb is látott tömegfajok voltak. Meglepő volt a kis bukók számának csökkenése, összesen egy tojó volt csak. Kiszúrtam egy pár hegyi récét is, a hímet viszonylag messziről. Be a kocsiba, és irány a Valki-medence. Útközben néhányszor megálltunk megnézni az aktuális récekínálatot. A gáton menet egy őzdögön Árpi meglátott 4 rétisast. Majd Poroszlótól nem messze a kb 150-200 nagy lilik között észrevettem egy öreg apácaludat! Nagyon jó érzés volt egy héten belül leszedni a második SF Branta-fajom is! Néhány vetési lúd is volt ott, de sajnos elég hamar tovább álltak. A vízből kiálló karókon 6 rétisas is ült. Megérkeztünk Poroszlóhoz, ahol útitársam a repcén lévő libákat nézte, én pedig a vízen lévő fajokat távcsöveztem. A sirályok, kócsagok, nyári ludak voltak jelentősebb számban. Egész nap csak az itteni egyetlen búbos vöcsköt láttuk. Már kezdtem mondani Árpinak, hogy a szkóppal nézze már meg a sirályokat, mikor megszólalt, hogy talált valamit. Egy sztyeppieknél nagyobb, sötéthátú, rózsaszín lábú, csíkosfejű sirály volt. Felhívtuk Zalai Tamást, hogy segítsen a pontos határozásban, mivel nem értettünk egyet a fajban, valamint egyikünknél sem volt könyv. Aztán biztos lett a faj és alfaj: szibériai heringsirály!!! Elküldtük a hotlinera, és még egy negyed órát tudtuk nézni a Larus fuscus heuglinit. Mire Horváth Gábor és Porkoláb Magdolna odaért, sajnos a madár tovább szállt Sarud irányába, és sajnos a híd valamint a járművek miatt nem tudtuk követni. Még sokáig kerestük, de nem láttuk többé. H.G. útmutatása alapján meglettek az idei első nagy bukóim is. 3 tojó és 2 hím, nagyon csinos kismadárkák:) Majd a sirály tovább keresése közben Árpi talált 1 pár fütyülő récét is. Hátrébb még viharsirályok közül próbáltunk valamit kiszedni, de már nem láttunk más említésre méltót. Majd egy kis éttermi kajálás közben leírtuk a fajt, és elindultunk haza fele. Hihetetlen nap volt két jó találással:)
Éves lista: 108 faj