2010. február 28., vasárnap

Vihar előtti csend

A tél utolsó napján a Tisza-tóhoz mentem ki madarászni Rimóczi és Bodzás úr társaságában. A buszozás közben is látszódott, hogy tényleg közeleg a tavasz: a földeken bíbic és seregély csapatok kavarogtak. Szokásos koreográfia: kocsival felvett Árpi Kiskörén, majd bementünk Jancsiért, és kezdődhetett a móka. A teljesen kiolvadt vízen bőven volt nézni való. Rengeteg bukóréce volt, bár a hullámzás és a nagy vízfelület nem tette egyszerűbbé az átnézésüket. Azért sok szép madarat láttunk:-) A kikötőnél kezdtük, ahol 2 hegyi réce gácsér volt a több ezres bukóréce tömeg legérdekesebbje. Csakhogy ne legyen olyan unalmas a dolog, kis bukóból is akadt vagy 50, nagy bukóból meg legalább nyolc. A sirályokat is átnézegettük, de csak a szokásos danka, sztyeppi, sárgalábú, vihar négyes volt. A ragadozókat néhány egerészen kívül két rétisas képviselte. A strandról is átnéztük még egy párszor a kacsákat, nehogy ott hagyjunk valamit a hatalmas hullámok között. Így még sikerült meglátnunk egy pár, a területre akkor berepülő bütykös ásóludat. Az öböl Kisköréhez közelebbi részén jelentősen kevesebb madár volt, de a nap faja (legalábbis számomra) itt került elő. Egy tojó örvös bukót talált Árpi. Ezelőtt kétszer láttam ezt a fajt, de hirtelen nem is tudom a kettő közül melyik volt az ótvarabb látvány. És most itt volt, bőven élvezhető távolságon belül! Míg a többiek szkennelték a vízet, Én főleg vele foglalkoztam. Tovább menve megállapítottuk, hogy a duzzasztómű környékéről a jéggel együtt a madarak is eltűntek. Ezúttal a pusztázás még csak meg sem fordult a fejünkben, mivel egyikünknél sem volt sem gumicsónak, sem pedig tengerjáró. Poroszlón max 100 bukóréce volt, de kendermagosból már jelentős mennyiség akadt. Közte nyílfarkú, tőkés, csörgő és fütyülő kacsa is mutatkozott. Az átrepülő vadludak között 6 vörösnyakút is sikerült kiszúrnunk. A ragadozókat 3 rétisas, és a szokásos karón ülő vándorsólymon kívül egy barna rétihéja is képviselte. Idén csak most láttam először ezt a fajt. A gátőrháznál lévő pávakakas is érezte a tavaszt, rendesen nyomult szerencsétlen párjára:-) Daniékhoz is beugrottunk, aki nagy erőkkel várta az állatorvost, de mindhiába. Ránéztünk a pusztán levő nyári libákra, és itt kapott új értelmet, egy komondor és egy foxi közreműködése nyomán, a "tarkón b@szás" kifejezés is. Durkó Lala hívása is befutott, hogy másfél nappal korábban törpekuvikot észleltek Aggtelken. Na be is indultak erre néhány jelen lévő személy agytekervényei. "Ha hamarabb jön az infó megnézhettük volna.........nincs az olyan nagyon messze.........akár holnap is felmehetnénk hajnalban, mert csak délben lesz dolgom". Gondolom kitalálható, hogy mi lett a vége ennek a gondolatmenetnek. Még egyszer ránéztünk a tóra, hátha estére bejöttek a sirályok (de nem), majd elindultunk Jancsiékhoz felpakolni a cuccait. Majd irány Füzesabony, ahol felvettük Gilt, és végül nálunk kötöttünk ki. Hajnali kettőkor pedig indulás Aggtelekre...

2010. február 25., csütörtök

Vízirigó 2.

Vízirigó 1.

Úgy döntöttem feltöltök még kettő, borzalmas minőségű, de szívemnek kedves videót, ezekről a kis dagikról:-)

Séta a pataknál


A mai napra pár órás madarászatot terveztem, hogy megnézzem, megvannak-e a vízirigók. Mikor kiértem a területre, örömmel konstatáltam, hogy bőven van víz a patakban. Egy órás keresés, 5 szürke gém és egy zajos cinegeraj után az egyik vízirigót is megleltem. Mindig jó látni ezeket a duci madárkákat. Sajnos most fényképezőgépet nem vittem, de a tavaly a Szalajka-völgyben fotózott madár képet azért berakom ide. Kellemetlen rész az volt a történetnek, mikor rájöttem, hogy útközben elhagytam a távcsövemből egy alkatrészt. Ez az a csavar, amely oda van berögzítve, ahol egy esetleges állványt lehet becsavarozni. Mondanom sem kell hiába kerestem. Ezzel a kellemetlen dologgal ért véget nap:-(

2010. február 17., szerda

Süvik


November óta, ma először sikerült kijutni gyűrűzni a Laskóvölgyi-víztározóhoz. Előző nap kimentem kicsit felmérni a terepet. Nagyon kevés madár volt, de legalább a süvöltők mozogtak. Mellesleg az egész tavon vastag jégpáncél, meg néhány lékhorgász volt. Így hát reggel elindultam, bár kicsit később, mint szoktam. Általában már a napfelkelte kint talál, és javában állítom a hálókat is. Útközben még egy seggest is nyomtam a falu egyik befagyott utcáján... A gyűrűzőterületre a jégen keresztül mentem át. Út közben egy hím héja csempészett némi élvezetet a csúszkálásba. Most a hálóállítás is kicsit rozsdásan ment, és a cövekeket sem volt egyszerű lenyomni a fagyott földbe. Persze a cöveket is csak azután lehetett egyáltalán megpróbálni ledöfni, miután eltakarítottam felőle a 30 centis havat. A hálók állítás közben többször is beakartak dőlni.:-( Nem volt egy leányálom. Miközben az utolsó hálót állítottam, a dombok felől vaddisznó visítása csapta meg a fülem. Na még az kell, hogy ezek is belerohanjanak a hálóba! Közben megérkezett Császár Móni is. Az első ellenőrzéskor rögtön két süvöltő ficánkolt az egyik hálóban. Majd a nap során még további 7 társára, és 2 fenyőpintyre került gyűrű. Egy ökörszemet is fogtunk, ami ráadásul kétszer pattant ki a hálóból a szemünk láttára. Miközben vettem volna elő, mondtam, hogy vigyázni kell vele, mert könnyen lelécel. Hirtelen a madárzsák száját befogó zsinór meglazult, és huss, már meg is lépett a kis gömbölyű barna madár. Amúgy az 5 kirakott hálóból csak kettő fogott madarat. Amikkel a legtöbbet szenvedtem még csak véletlenül sem örvendeztettek meg valami kis meglepetéssel. Kicsit furcsa volt a szokásos cinegecsapat elmaradása is, pedig kivételesen azt sem bántam volna, ha visszafogok 10 gyűrűs széncinkét. De, még csak hangjukat sem lehetett hallani a környéken. Még egy dolog okozott néhány melegebb percet. Ez pedig egy vércsapa volt. Első ellenőrzéskor láttuk meg, de annyira nem vettük alaposabban szemügyre. Csak azárt voltunk kicsit izgatottabbak, mert vaddisznó szőr párosult hozzá, és az egyik háló közelében volt. Na, még az kéne, hogy a bokorból nekünk rontson egy sebzett vadkan... Mikor másodjára mentünk arra, észrevettük, hogy vonszolásnyom is van a vércsapánál, valamint pont az földúton ér véget, ahol friss keréknyom is akad. Ebből sikerült kikövetkeztetni, hogy lelőtték a disznót, majd kivonszolták a kocsihoz, és felrakták, így nem kell attól tartani, hogy nekünk ugrik valami hogzilla. Még egy másik dolog árnyékolta be ezt a szép napot, méghozzá egy sajnálatos pusztulás. Az egyik utolsó ellenőrzéskor az egyik hálóban némi pintytoll maradvány volt, meg két kis lyuk a hálón. Szerencsétlent valszeg a környéken portyázó karvaly kapta el. A "bűnjelekből" arra következtettem, hogy a pinty a bokrosba akart berepülni, mikor a háló megállította, és ezáltal a kampóscsőrű utolérhette. Miután délután összeszedtük a hálókat, Móni haza fuvarozott, és mindketten mentünk dolgunkra. Ezúton is köszönöm Neki a segítséget, és hogy jelenlétével emelte a nap fényét:-)

2010. február 2., kedd

Az idei első!

Az idei első, igazi, egész napos madarászatot terveztem ma megejteni! Már nagyon ideje volt. Reggel busszal indultam otthonról. Útközben rápillantottam a Szalóki tóra, amiről éjszaka tejesen eltűnt a lihogó. Így ma volt ezen a télen az első nap, mikor egy milliméternyi szabad víz sem volt a Laskóvölgyi víztározón. Egerben átszálltam vonatra, és irány Poroszló. Itt Árpival kellett volna találkoznom, de nem volt ott. Majd hívott, hogy nagyon kevéssé takarítottak az utak, és valószínűleg fél órát késni fog. Rossz kezdés. De legalább volt időm megcsinálni a távcsövem pántját. Mikor befutott, gyorsan elindultunk Bánrévi Daniékhoz. A pajtájuk tetején ott fagyoskodott egy szerencsétlen kuvik. Nagyon aranyosak ezek a kis gömbölyű tollgombócok, és ráadásul a nap során még további 5-6-ot is láttunk. A lovak karámjában pedig csapatostul kapkodták fel a búbos pacsirták a kiszórt takarmányt. Megnéztük a hőmérőt, mínusz 14 fokot mutatott fél 10-kor. Kicsit hideg volt. Ráadásul köd is, ami még inkább zavaró. Elindultunk a Tisza-tó felé. Megálltunk a hídnál, ami alatt a legtovább kitart a víz, a fagy elleni harcban. Ezen tőkés récén, szárcsán, kárókatonán kívül volt még néhány kerceréce, bütykös hattyú, 4 kis kormorán, 1 kis bukó tojó és egy nagy bukó tojó. Ez utóbbi könnyedén lehet, hogy azonos az Egerszalókon 3 hétig időző példánnyal. A jégen ült vagy 2-300 liba főleg nyári lúd, de azért akadt köztük nagy lilik is. Próbáltuk átnézni, de sajnos nem sikerült kis liliket találni az alvó madarak között. Amikor végre felébredtek, szárnyra is keltek egy subadult rétisas miatt. Innen Tiszafüred felé vettük az irányt. Amikor áthaladtunk a folyó felett, hirtelen észrevettünk egy üstökös réce gácsért. Tavaly nem sikerült találkoznom ezzel a fajjal. Megfordultunk és lementünk a parthoz. Akkor derült ki, hogy a gácsér mellett van két tojó is. Nem tudom, hogy irigyeljem, vagy sajnáljam szegény:-) Tiszafüreden áthaladtunk, Tiszaörvényesre tartva. Kinéztünk a kikötőbe, ahol pár napja állítólag a halőr látott egy pelikánt a hattyúk között. Mi csak hattyúkat láttunk, meg tőkéseket egy szem barátréce gácsérral. Odébb úszott néhány szárcsa és kerce is. A faluba érve egy sólyomra hasonlító madár állított meg minket. Amiről kiderült, hogy egy vörös vércse. De milyen jó, hogy megálltunk, mert fél perccel később már egy fiatal parlagi sas repült át felettünk! Szenzációs volt! Közben rendesen szkenneltük a környék énekeseit, mivel Árpi a fejébe vette, hogy ma zsezsét akar látni. Zsezse nem volt, csak más fajta pintyek, rigók meg egy házi rozsdafarkú. Ezután Abádszalók felé vettük az irányt. Ekkor már a nap is kisütött. Az út szélén pedig temérdek énekes volt: erdei és fenyőpinty, tengelic, nádi és citromsármány, valamint búbos pacsirta. Meglepő volt a kenderikék nagy száma is. Tiszaderzsnél tanakodtunk, hogy ránézzünk-e a pusztára, de végül nem szálltunk ki a kocsiból. Abádszalókon a Viking kikötőtől, meg a strandról is ránéztünk a Tisza-tóra, de csak annyit láttunk, hogy ez az öböl teljesen lefagyott. Bodzás Jancsit felvettük, és indultunk a kiskörei vízi erőműhöz. Menet közben egy fiatal rétisas nyújtott némi látványosságot, de azért elég kihalt volt a táj. A felső részen rengeteg kormorán volt. Az egyiken Dani leolvasott egy színes gyűrűt is! De rajtuk kívül csak egy szürke gém, 2 danka- meg egy fiatal sárgalábú sirály került szem elé. Az alsó része majdnem teljesen be volt fagyva. Itt tőkés réce és szárcsa mellett, egy kontyos réce gácsér volt a bónusz:-) Ezután a pusztákon keresztül visszamentünk Poroszlóra. Átmentünk a Hevesi-sík egy jelentős részén, de alig láttunk madarat néhány egerészölyvet meg szarkát nem számítva. Nagyon kitolt a madarakkal is ez a nagy hó. Mezőtárkányra mentünk, remélve, hogy látjuk az itt telelő pusztai ölyvet. Nem volt a szokásos helyén, ezért beljebb mentünk. Majdnem a falu határában vettük észre. Jó nagy darab, öreg madár. Jancsinak új faj! Még elszórakoztunk egy kicsit sötétebb színű nagy őrgébicsen, amiből a nap során láttunk vagy hatot, majd visszaindultunk Poroszlóra. Még egyszer ránéztünk a tóra, ahol a lihogón kicsit csökkent a madarak száma, a jégen pedig nőtt az alvó libáké. Átnéztük a közelebbi csapatot, amit utána megint megreppentett egy rétisas, majd egy róka ingerelte őket. Volt egy távolabbi 400-as csapat is, de az sajnos már nagyon messze volt, és a fények is erősen korlátozottak voltak már. Majd Danit leraktuk a tanyájukon, Én pedig a vasútállomáson felszálltam a vonatra, és elindultam haza. Kicsit soványka nap volt, de ettől függetlenül nagyon örültem, hogy végre sikerült kijutni terepre. Az azért kicsit aggaszt, hogy ma sem sikerült látni gatyás ölyvet, hiszen ezen a télen még nem futottam össze vele! De ma kékes rétihéját sem láttunk...

2010. február 1., hétfő

Hó(ban a )határ

Vége a vizsgaidőszaknak, így a hétvégén szerettem volna végre egy teljes kört csapni a Laskóvölgyi víztározónál. Ezen tervemet sikeresen keresztül húzta a hó. Szombaton végig, és a vasárnap nagy részében szakadt. De a mai nap végre nem esett, így hát gondoltam legalább egykét órácskára kinézek. Ezúttal Egerben volt egy kis dolgom, így nem otthonról sétáltam egy fél órát, hanem felszálltam egy Egerszólát felé induló buszra, és kényelmesen kizötyögtem. Mielőtt elindultam sokat morfondíroztam azon, hogy jól meg fogom szívni a 40 centis hóban. Így is lett. Mikor leszálltam a buszról, már letettem róla, hogy száraz lábbal érek haza. A gátig elverekedni magam még egyszerű volt, mivel volt két keréknyom. Ránéztem, és már csak egy kis lihogó volt a tavon, rajta 286 tőkés réce, és 3 csörgő gácsér. A nagy bukó elhúzta a belét. A jégen volt két lékhorgász, a gát mentett oldalában pedig egy család szánkózgatott. Egy pár holló pedig a tó mellett nászrepült. Amúgy meg iszonyat nagy nyugi és csend volt. A keleti parton indultam tovább. Kb 500 méterrel később, megszűnt a kocsinyom. Ekkor jött a zseniális ötlet, hogy a jégen fogok tovább menni. Mentem is vagy 100 métert, de meguntam, mivel itt sem volt kisebb hó, mint a földön. Ráadásul időnként meg is csúsztam. Kikecmeregtem a partra, ekkor egy rókát vettem észre. Olyan 50 méterre pockászott tőlem. Jobb híján elnézegettem egy darabig, és mivel a szél is jó volt, ezért ő sem vett észre. Mikor megunta elindult felém, jött vagy 20 métert, majd rákanyarodott az egyik csapás helyére, és eltűnt egy bokor alatt. Visszaindultam, de azért még benéztem a Töviskes-völgybe. Itt se volt semmi, egy tojó kékes rétihéján kívül. Míg az egerészölyvek se nagyon mozogtak. Csak a szemem akart már kiugrani. Ennek az volt az oka, hogy a tájat fehér takaró borította, és nagyon erős napsütés párosult hozzá. Út közben a távcsövem szíja is elengedte a binokulárt, de mivel jók a reflexeim, nem kellett a hóból kibányásznom:-) Mikor végre kiértem a gáthoz, még egyszer rápillantottam a jégre, de semmi mást nem láttam, mint ideérkezésemkor. Elindultam haza. A faluban még láttam egy fiatal hím kékes rétit, ami a nap faja volt:-( Gyönyörű idő volt ma, de megint "nem volt teknősbéka a Kinder tojásban"(Hegedüs D. idézet).