2009. január 7., szerda

Irány a Szalajka!

Délben kimentem a Szalajka-völgybe. Azt nem lehet állítani, hogy jó idő volt. De a borongós, havas kilátások sem állhatták utam. Főleg mivel kedvező előjelnek vettem, hogy végre nemcsak a kertünkből, hanem a kertünkben is láttam keresztcsőrűt délelőtt. Összesen 7 példányt. Mikor megérkeztem a völgyhöz, és leszálltam a bejáratánál a buszról, még nem is sejtettem, hogy milyen pompás 2 és fél órám lesz. Kezdésnek megálltam az egyik háznál, ahol egy madáretető volt kirakva. Erre cinegék, csuszka járt. Mellette egy madárberkenyéből kialakított bokorsor. Ezen fenyőpintyek, léprigók csipegettek. Majd elkezdtek kis csapatokban berepülni a csonttollúak! Összesen 160 példányt számoltam össze, nekem személyes rekord! Közben a nyüzsgés nem csökkent az etetőn, és egy ökörszem is énekelni kezdett a ház tetején:) Felettem pedig két holló is megjelent. Utána egy tarkaharkályt pillantottam meg: közép fakopáncs. Elindultam felfelé, közben fekete rigók, királykák, fenyvescinkék, vörösbegyek is színesítették utam. Egy egerészölyv is megjelent. Felettem pinty, meggyvágó, süvi csapatok. Majd a csízek, és néhány keresztcsőrű is befutott. Tovább haladva 2 fekete harkály és egy hamvas küllő is átrepült felettem. Majd meghallottam a hegyi fakuszok hangját, és néhányat meg is pillantottam.A tó nem volt teljesen befagyva, így rajta jó tucatnyi tőkés réce és két szürke gém volt! Áttelelő gémek a Bükkben, nem semmi. Végül csak felértem a forráshoz, és gyorsan meg is találtam a vízirigót. Most még jobb fej volt, mint múltkor. Fotózgattam jó ideig. Végül még felnéztem a felsőbb részekre, majd elindultam vissza Egerbe. Soha ne legyen rosszabb napom!
Éves lista: 77 faj

Nincsenek megjegyzések: