Napom fő- és/vagy fénypontja a Laskó-völgyi víztározóhoz való kiruccanásom volt. A gátra felérve láttam hogy víz nincs, csak jég. Meg egy rakat korcsolyázó. De ettől függetlenül két tucat tőkés réce átrepült felettem:) A nyugati oldalnak indultam, de előtte még a gáton beleakadtam egy rakat fenyőrigóba. Alapos átvizslatás után sem találtam mást köztük, mint néhány pintyet és kenderikét. Meg odébb 1 kékes rétihéját. A nyíresben, a szokott revírben egy fekete harkály verte iszonyatosan a fát, és készítette friss odúját. A gátőrház előtt egy erdei szürkebegy hívta fel magára a figyelmet. A háznál pedig madáretetőt vettem észre. Hatalmas élet volt rajta: cinkék, zöldikék, verebek, rigók, meggyvágók és csuszkák harcoltak a falatokért. Egy jó ideig elnézegettem őket, majd tovább indultam. De látnivaló nem akadt utána több. A szokásos énekesek mellett a nádi sármányok viszonylag nagy száma volt említésre méltó. Valamint az, hogy lökött fejjel átkeltem a befagyott Laskó patak legszélesebb részén. Emlékeim szerint itt volt a legsekélyebb a víz, de jó érzésnek akkor sem nevezném, mikor az ember tudja, hogy a lába alatt egy kis reccsenés és már kész is a fürdő! Szerencsére ezt megúsztam, de meg is fogadtam, hogy többet itt nem megyek át. Ezután már csak a Töviskes-völgybe kukkantottam be, ahol egy csendes zöld küllő érdemel említést. Túlságosan nem volt eseménydús a nap, de a patakon való átkelés azért megdobogtatta a szívem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése