2008. október 27., hétfő

Az őszi Bél-kő

Miskolcra beszéltünk meg találkát Szabó Antiékkal(fényképész), szalagos keresztcsőrű + a kis hegyi szürkeségek megnézésére. A vasútállomáson vett fel Anti, vele volt még az Édesanyja plusz a Mester Bros. Keresztcsőrű vagy 100 volt a tviccs helyszínén. A szalagosok viszont nem adták könnyen magukat, így hát szétváltunk. Először Béla látta meg a tojót, de az sajnos hamar odébb rebbent. Utána Anti is látta a párt. Bár nekem most nem sikerült, de a tovább állás mellett szavaztam. Északról kerültük meg a Bükköt, és a legérdekesebb út közben 1 nagyőr volt. Bél-kőn megnéztük az apátságát, majd "nekimentünk" a hegynek! A párkányon viszonylag hamar észrevette Anti a hajnalmadarat. Majd fotózta, és közben láttam elrepülni. Erre szólt Anti, hogy ő még mindig fotózza! Ekkor egyértelművé vált, hogy két madár van!!! Még egy darabig elnézegettük, majd elindultunk felfelé megkeresni a havasi szürkéket. Fent már nehezebben adták magukat a begyek, de így is legalább 5 példányt sikerült látnunk, valamint még máshonnan is szóltak. Büszke voltam magamra, mivel a Bél-kő nemes szürke madarai nem hagytak cserben! Haza indulni már csak sötétben sikerült.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kéne egy színes gyűrű arra a hatalmas hajnalmadárra :D