Harkályok és szürkeségek

Egy ideje már meg lett beszélve Durkó Lajossal, hogy ma megpróbálok neki fehérhátú fakopáncsot mutatni. Reggel megérkezett barátnőjével, Enivel és Hegyesi Attilával. A fehérhátús helyre érve hallgatóztunk, de először semmi nesz. Viszont kicsit párás volt az idő, ami nekem aggodalomra adott okot, mivel mára még Bél-kő is be volt tervezve. A környéken vegyes cinegecsapat, hegyi fakuszokkal kiegészülve, kereste napi betevőjét. Aztán lassú, erős kopogást hallottunk, ami inkább nagyobb harkályra jellemzőbb. A hang irányába mentünk egy darabig, mikor meghallottunk egy gyorsabb, és gyengébb kopácsolást. Gyenge kanyar, és irány a hang. Meglett a fa, egy tarkaharkály repült oda, elijesztve egy másikat, és ezzel egyidejűleg ő is arrébb szállt. Ránéztem az egyikre ami gyanús volt, de nekem gyorsan takarásba került. A másikra néztem, ami hozzám volt a legközelebb. Ez egy csinos közép fakopáncs volt. Ekkor kicsit remény vesztve kezdtem keresni az elsőt. Ekkor szólt Lala, hogy az szerinte a keresett faj. Megláttam, és tényleg. Szép fehérhátú fakopáncs, ráadásul elég közel hozzánk. A két madarász srácnak, és a kísérő hölgynek is új faj volt:-) Egy ideig elnézegettük, majd még rápróbáltunk uráli bagolyra, de ezúttal nem volt szerencsénk. Helyette egy nagy fakopáncsot találtunk. Innen Bél-kő felé vezetett utunk. Szokás szerint megnéztük, az apátság tartogat-e valami meglepetést, és elindultunk felfelé. Sajnos itt már a párásság átcsapott iszonyat nagy ködbe.

A párkányon nem is nagyon láttunk túl 10 méteren. Ez így elég esélytelen volt. Egy hamvas küllőt sikerült csak riasztanunk. Attilával elindultunk kifelé, otthagyva az enyelgő párocskát. Lala hív, hogy menjünk vissza, mert épp oszlik a köd. Odaérünk, mikor látok egy ismerős árnyat behúzni Lajcsiék mögé. Gyorsan odamegyünk, és ott van a falon a hajnalmadár! Végre a szezonban is sikerül normálisan látnom, és meglehetősen közelről. Mindenki örül. Egy ideig elnézzük, majd felmegy és eltűnik a szemünk elől. A köd is visszasűrűsödik. A párkányról kifelé menet léprigókat látunk. Felmegyünk a felső részig, és ott kettéválva keressük a szürkebegyeket. Én Attilával tartok, és itt egy újabb hamvas küllőt sikerül megröptetni. Itt a köd helyét átveszi a szél, de legalább látunk. Felmegyünk a karéjra, és kisvártatva meghalljuk a jellegzetes hangjukat. Egy havasi szürkebegy átrepül, majd leül elénk, valamint egy másik hangját is halljuk. Sajnos az az elénk, kb 100 métert távolságot jelent, nagyrészt lefelé. Szólunk a másik két személynek, hogy jöjjön föl. Lala mondja, hogy ő is hallott egyet. Közben a nap első hollói is előkerülnek végre. Egy hihetetlen hülye helyen próbálnak felkapaszkodni Laláék, természetesen sikertelenül. Majd némi okoskodás után rájönnek, hogy jobban járnak, ha rám hallgatnak:-) Mire felérnek, már nem találjuk a madarat. Utána már nem is látjuk többet, csak a hangját halljuk egyszer. Ezután elindulunk lefelé, és miután haza fuvaroznak, elindulnak alföldi otthonuk fel. Tartalmas kis nap volt, és tart a békésiek itteni mázlija.