Törpekuvik! - egy kicsit másképp

Na akkor, olyan dolog jön, ami még nem volt! Ezt a mostani bejegyzést Gilányi Gábor írta, így most tőle fogadjátok az élménybeszámolót!:-)
A fotókat néhány nappal később Németh Feri készítette, köszönet neki érte.

Február 28-án délután éppen otthon tétlenkedtem, mikor csörgött a telefonom és Peti közölte velem, hogy mennek másnap hajnalban kuvikozni és én velük tartok-e. A válaszom egyből igen volt, anélkül, hogy tudtam volna hova kell menni és hogy jutok le Egerbe (itt megjegyzem, hogy délután elment a net itthon, tehát még vonatot sem tudtam nézni). Mint később kiderült, hogy törpekuvikról van szó (az elején azt hittem, hogy egy újabb gatyás a Bükkből) egyből rohantam ki a vonathoz, mivel busz nem volt kellő időben a vasárnap miatt. Futás közben hívtam fel nagynénémet, hogy nézze meg nekem, hogy mennek a vonatok, végül sikerült felszállnom teljesen leizzadva a fél 6-os InterCity-re, ami elvitt Füzesabonyig. Itt még Petiékre fél órát kellett várnom, mert Abádszalókon tököltek, hogy Jancsinak minden cucca meglegyen. Mikor bejöttek értem (Rimóczi Árpi, Balázsi Peti, Bodzás Jancsi) az állomásra egyből indultunk Egerbe, útközben megbeszéltük, hogy a Tescoban bevásárolunk pár dolgot; a kaján kívül kiválasztottuk a legigénytelenebb és legolcsóbb energiaitalokat. Ezután elmentünk Petiékhez, hogy majd ott elidőzünk pár órát az indulásig, de közben megálltunk egy 10 perces pihenőre, míg Árpi a barátnőjével csacsogott és ezalatt kipróbálhattuk Jancsi éjjellátó kameráját. Nagy reményeket fűztünk hozzá, hogy ezzel majd sötétben is lehet madarakat látni, nos ez a drága szerkezet semmit nem ért nekünk. Kipróbáltuk, szép volt, jó volt, láttuk a szőlő tőkék között az ágakat sötétben is, de egy madár azonosításához ez édes kevés :-) . Miután kijátszottuk magunkat elmentünk Egerszalókra Petihez. Itt egy kis könnyű vacsora után felmentünk South Parkot nézni (Árpi még sosem látott egy részt sem, így, hogy 34 éves én ezt el sem tudom képzelni). Ezután Árpi ledőlt egy kicsit, hogy pihenjen, mi meg csak szenvedtünk, végül aludtunk egy minimálisat. Közben a tv-ben egy „jósnő” mondta meg sms-ek és hívások alapján a jövőbeli dolgokat; egyikünk sem merte felhívni, hogy milyen fajokat fogunk látni reggel :P. Árpit másodjára sikerült kicsalni a szobából, hogy induljunk lassan, így hajnali kettő körül neki vágtunk az útnak. Peti kicsit nyűgösen kelt fel egy óra alvás után, így Miskolcig a hülyeségeit kellett hallgatnunk és folyamatosan basztatott minket, több-kevesebb sikerrel. Miskolc külterületén bekaptunk egy kávét Árpival és Jancsival egy benzinkútnál és egy térképen megnéztük, hogy pontosan merre is kell mennünk; majd indultunk Szögligetre. Fél öt körül érkeztünk meg a Szalamandra-házhoz, szerencsére Peti végig aludt útközben, így mellőzte a kérdéseit, amiket fáradtan szokott feltenni. Világosodásig elidőztünk a Szalamandra-ház egyik alkalmazottjával, információiból megtudtuk, hogy már két alkalommal látott farkast a környéken (ez Árpit kicsit felvillanyozta, de hamar el is csüggedt, hogy reálisan átgondolta semmi esélyünk ilyesmire :D ).Öt óra körül – mikor pirkadt – elindultunk, megkerültük a műúton a Szádvár-hegyet, majd elindultunk fel a hegyre a turistaúton. A hegy felénél megálltunk és ráhangoztunk egy kicsit a törpekuvikra, választ semmit nem kaptunk, viszont helyette megszólalt két uráli és egy szürke küllő. A madárzsivaj elég nagy volt az erdőben, de a cinkéken, csuszkákon, harkályokon és rigókon kívül mást nem tudtunk kiszűrni közüle. Így tovább mentünk a hegy melletti tisztás felé, ekkor hallottuk meg a szemben lévő hegyről a kuvik füttyét, majd egy másikat ugyanarról a hegyről. Itt a tisztáson Árpi és Peti hallottak egy kormosfejűt, Jancsi nem tudom mit csinált ekkor, én nem figyeltem a cinkékre, azt tudom :-). Csak a kézik voltak nálunk, ezért a gerinc vonalát tudtuk megnézni, de mivel így is messziről jött a hang, elindultunk az irányába. A tisztás oldalában éppen egy fakitermelés folyhatott, mert elég nehézkes volt átjutni a kidöntött fákon és a hóolvadás miatti pocsolyákon. Mikor a hegy aljába értünk megpróbáltuk bemérni honnan is jöhet a hang – valószínűleg forgatta a fejét a madárka -, majd nagy nehezen betájoltuk és elindultunk az irányába. Mikor a turistaúton eljutottunk a lehető legközelebbi ponthoz, ahonnan a madarat a leghangosabban hallottuk, közös megegyezés alapján megállapodtunk, hogy „muszáj” letérnünk az ösvényről, ha látni is akarjuk a madarat. Ezért felmentünk pár tíz métert a gerinc irányába és a hangot benyomtuk pár másodpercre, majd vártunk. Ekkor láttuk, hogy a madár elrepült előttünk és beült egy fára. Peti és Jancsi egyből kiszúrta egy ágvillán keresztül, ami Árpinak és nekem pont takarásban volt. Akárhogy helyezkedtünk sehogy sem sikerült meglátni. Ekkor volt egy olyan érzésem, hogy el fog repülni a madár és a bénaságom miatt nem látom…És jött az a pillanat, amire senki nem számított, berepült a felettünk lévő fára a madár, majd egy másik. Elég sokszor mondtam már ezt a kifejezést, hogy „lefosom a bokám, ha…”, ez itt majdnem sikerült; a többiek nevében nem beszélhetek, de ekkor tényleg mindenki egyszerre volt a feszült izgalom és a Nirvana állapotában. Árpi könnyedén hanyatt vetette magát az avarba és onnan figyelte őket, majd a tojó - ez később derült ki – pár fával arrébb repült, én ezt madarat követtem távcsővel. Ahogy ült és tollászkodott mindent meg tudtam figyelni rajta, majd átfordult és még a tarkóján azt a kis finom „arcmintázatot” is láttam; hihetetlen volt, én még jó fél óráig fel sem fogtam, hogy mit láttam – főleg, hogy ez egy Magyarországra ritka faj- és itt jött az, amitől tényleg majdnem lefostam a bokám. Rárepült a hím és párzottak!!! Pár másodpercig tartott az aktus és utána a hím átrepült egy másik fára, ekkor egymásra néztünk és mindenki arcán kiült a „húúú bazzeg” állapot :-). A tojó maradt még egy darabig, majd elrepült, messzebbről még szólt, de mi úgy döntöttünk, hogy elég volt a jóból. Így összesen 20 percet töltöttünk a madárkákkal, 6.20 körül hallottuk meg a tisztásról őket, 20 perc alatt értünk fel és 7.00-kor indultunk le a hegyről. Mikor a tisztásra visszaértünk hallottuk még Petivel a madarat, így megnyugodtunk, hogy nem zavartuk el őket és bőszen tartja a revírjét a hím. Hallottuk egy másik kuvik hangját is ekkor egy teljesen másik irányból, ezért felmerült bennünk, hogy esetleg három madár lenne? De erről úgysem tudtunk volna bizonyosságot szerezni, ezért csak egy kósza gondolat maradt…. :-)
Visszamentünk a Szalamandra-házhoz, ahol a kocsit is hagytuk, itt még leszedtünk éves listára egy barázdát és egy hamvas küllőt (végre látva is). Itt beszélgettünk még azzal az emberrel, akivel hajnalban találkoztunk, majd elindultunk. Megbeszéltük előre, hogy rápróbálunk a csaszira is, ezért arra vettük az utunk. Mire felértünk a hegygerincre, mindenkinek mindenén folyt az izzadtság (de hát így jó ez :-)) és erre még a felhők közül előbújó Nap is rátetőzött (miért is ne legyen mindenki minél büdösebb?). A terepet Árpi és Peti már ismerte és a faj is megvolt már nekik, úgyhogy Jancsi és én mentünk előre, ha ugrana a madár láthassuk. Mentünk-mentünk, egyszer csak Árpi elkiáltotta magát, hogy ott repül, mire odanéztünk Jancsival már sehol nem volt semmi. Én csak az avar zörgését hallottam, ahogy felrepült a madár és ennyi. Még kicsit kerestük a területen a madarat, eredménytelenül… Akiknek új lett volna a faj (Jancsi és én) nem látták¸de hát jön még ide az ember és mit akarok én egy törpekuvik után??? A „sok lesz a jóból” most igaz volt ránk, nem is tudom miért akartuk halmozni a fajokat és az élvezeteket… :-)
Egy kis rövid ebéd után elindultunk hazafelé, engem kiraktak Miskolcon Árpiék, ők meg mentek tovább.
A napi fajlistánk Aggtelken (a teljesség igénye nélkül): nyári lúd, egerészölyv, császármadár, kék galamb, törpekuvik, uráli bagoly, macskabagoly, fekete harkály, hamvas küllő, nagy fakopáncs, barázdabillegető, ökörszem, vörösbegy, fekete rigó, széncinege, kék cinege, fenyvescinege, kormosfejű cinege, őszapó, hegyi fakusz, szajkó, vetési varjú, holló, házi veréb, mezei veréb, erdei pinty, kenderike, tengelic, zöldike, meggyvágó.
A végére hagyva, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni Schmidt Andrásnak a madár megtalálását; Balázsi Péternek, hogy gondolt rám; Rimóczi Árpádnak, hogy sofőrködött és hogy a társaságát újfent élvezhettem :P; Bodzás Jánosnak, hogy ott volt és semmit több :D

Vihar előtti csend

A tél utolsó napján a Tisza-tóhoz mentem ki madarászni Rimóczi és Bodzás úr társaságában. A buszozás közben is látszódott, hogy tényleg közeleg a tavasz: a földeken bíbic és seregély csapatok kavarogtak. Szokásos koreográfia: kocsival felvett Árpi Kiskörén, majd bementünk Jancsiért, és kezdődhetett a móka. A teljesen kiolvadt vízen bőven volt nézni való. Rengeteg bukóréce volt, bár a hullámzás és a nagy vízfelület nem tette egyszerűbbé az átnézésüket. Azért sok szép madarat láttunk:-) A kikötőnél kezdtük, ahol 2 hegyi réce gácsér volt a több ezres bukóréce tömeg legérdekesebbje. Csakhogy ne legyen olyan unalmas a dolog, kis bukóból is akadt vagy 50, nagy bukóból meg legalább nyolc. A sirályokat is átnézegettük, de csak a szokásos danka, sztyeppi, sárgalábú, vihar négyes volt. A ragadozókat néhány egerészen kívül két rétisas képviselte. A strandról is átnéztük még egy párszor a kacsákat, nehogy ott hagyjunk valamit a hatalmas hullámok között. Így még sikerült meglátnunk egy pár, a területre akkor berepülő bütykös ásóludat. Az öböl Kisköréhez közelebbi részén jelentősen kevesebb madár volt, de a nap faja (legalábbis számomra) itt került elő. Egy tojó örvös bukót talált Árpi. Ezelőtt kétszer láttam ezt a fajt, de hirtelen nem is tudom a kettő közül melyik volt az ótvarabb látvány. És most itt volt, bőven élvezhető távolságon belül! Míg a többiek szkennelték a vízet, Én főleg vele foglalkoztam. Tovább menve megállapítottuk, hogy a duzzasztómű környékéről a jéggel együtt a madarak is eltűntek. Ezúttal a pusztázás még csak meg sem fordult a fejünkben, mivel egyikünknél sem volt sem gumicsónak, sem pedig tengerjáró. Poroszlón max 100 bukóréce volt, de kendermagosból már jelentős mennyiség akadt. Közte nyílfarkú, tőkés, csörgő és fütyülő kacsa is mutatkozott. Az átrepülő vadludak között 6 vörösnyakút is sikerült kiszúrnunk. A ragadozókat 3 rétisas, és a szokásos karón ülő vándorsólymon kívül egy barna rétihéja is képviselte. Idén csak most láttam először ezt a fajt. A gátőrháznál lévő pávakakas is érezte a tavaszt, rendesen nyomult szerencsétlen párjára:-) Daniékhoz is beugrottunk, aki nagy erőkkel várta az állatorvost, de mindhiába. Ránéztünk a pusztán levő nyári libákra, és itt kapott új értelmet, egy komondor és egy foxi közreműködése nyomán, a "tarkón b@szás" kifejezés is. Durkó Lala hívása is befutott, hogy másfél nappal korábban törpekuvikot észleltek Aggtelken. Na be is indultak erre néhány jelen lévő személy agytekervényei. "Ha hamarabb jön az infó megnézhettük volna.........nincs az olyan nagyon messze.........akár holnap is felmehetnénk hajnalban, mert csak délben lesz dolgom". Gondolom kitalálható, hogy mi lett a vége ennek a gondolatmenetnek. Még egyszer ránéztünk a tóra, hátha estére bejöttek a sirályok (de nem), majd elindultunk Jancsiékhoz felpakolni a cuccait. Majd irány Füzesabony, ahol felvettük Gilt, és végül nálunk kötöttünk ki. Hajnali kettőkor pedig indulás Aggtelekre...

Vízirigó 2.

Vízirigó 1.

Úgy döntöttem feltöltök még kettő, borzalmas minőségű, de szívemnek kedves videót, ezekről a kis dagikról:-)

Séta a pataknál

A mai napra pár órás madarászatot terveztem, hogy megnézzem, megvannak-e a vízirigók. Mikor kiértem a területre, örömmel konstatáltam, hogy bőven van víz a patakban. Egy órás keresés, 5 szürke gém és egy zajos cinegeraj után az egyik vízirigót is megleltem. Mindig jó látni ezeket a duci madárkákat. Sajnos most fényképezőgépet nem vittem, de a tavaly a Szalajka-völgyben fotózott madár képet azért berakom ide. Kellemetlen rész az volt a történetnek, mikor rájöttem, hogy útközben elhagytam a távcsövemből egy alkatrészt. Ez az a csavar, amely oda van berögzítve, ahol egy esetleges állványt lehet becsavarozni. Mondanom sem kell hiába kerestem. Ezzel a kellemetlen dologgal ért véget nap:-(

Süvik

November óta, ma először sikerült kijutni gyűrűzni a Laskóvölgyi-víztározóhoz. Előző nap kimentem kicsit felmérni a terepet. Nagyon kevés madár volt, de legalább a süvöltők mozogtak. Mellesleg az egész tavon vastag jégpáncél, meg néhány lékhorgász volt. Így hát reggel elindultam, bár kicsit később, mint szoktam. Általában már a napfelkelte kint talál, és javában állítom a hálókat is. Útközben még egy seggest is nyomtam a falu egyik befagyott utcáján... A gyűrűzőterületre a jégen keresztül mentem át. Út közben egy hím héja csempészett némi élvezetet a csúszkálásba. Most a hálóállítás is kicsit rozsdásan ment, és a cövekeket sem volt egyszerű lenyomni a fagyott földbe. Persze a cöveket is csak azután lehetett egyáltalán megpróbálni ledöfni, miután eltakarítottam felőle a 30 centis havat. A hálók állítás közben többször is beakartak dőlni.:-( Nem volt egy leányálom. Miközben az utolsó hálót állítottam, a dombok felől vaddisznó visítása csapta meg a fülem. Na még az kell, hogy ezek is belerohanjanak a hálóba! Közben megérkezett Császár Móni is. Az első ellenőrzéskor rögtön két süvöltő ficánkolt az egyik hálóban. Majd a nap során még további 7 társára, és 2 fenyőpintyre került gyűrű. Egy ökörszemet is fogtunk, ami ráadásul kétszer pattant ki a hálóból a szemünk láttára. Miközben vettem volna elő, mondtam, hogy vigyázni kell vele, mert könnyen lelécel. Hirtelen a madárzsák száját befogó zsinór meglazult, és huss, már meg is lépett a kis gömbölyű barna madár. Amúgy az 5 kirakott hálóból csak kettő fogott madarat. Amikkel a legtöbbet szenvedtem még csak véletlenül sem örvendeztettek meg valami kis meglepetéssel. Kicsit furcsa volt a szokásos cinegecsapat elmaradása is, pedig kivételesen azt sem bántam volna, ha visszafogok 10 gyűrűs széncinkét. De, még csak hangjukat sem lehetett hallani a környéken. Még egy dolog okozott néhány melegebb percet. Ez pedig egy vércsapa volt. Első ellenőrzéskor láttuk meg, de annyira nem vettük alaposabban szemügyre. Csak azárt voltunk kicsit izgatottabbak, mert vaddisznó szőr párosult hozzá, és az egyik háló közelében volt. Na, még az kéne, hogy a bokorból nekünk rontson egy sebzett vadkan... Mikor másodjára mentünk arra, észrevettük, hogy vonszolásnyom is van a vércsapánál, valamint pont az földúton ér véget, ahol friss keréknyom is akad. Ebből sikerült kikövetkeztetni, hogy lelőtték a disznót, majd kivonszolták a kocsihoz, és felrakták, így nem kell attól tartani, hogy nekünk ugrik valami hogzilla. Még egy másik dolog árnyékolta be ezt a szép napot, méghozzá egy sajnálatos pusztulás. Az egyik utolsó ellenőrzéskor az egyik hálóban némi pintytoll maradvány volt, meg két kis lyuk a hálón. Szerencsétlent valszeg a környéken portyázó karvaly kapta el. A "bűnjelekből" arra következtettem, hogy a pinty a bokrosba akart berepülni, mikor a háló megállította, és ezáltal a kampóscsőrű utolérhette. Miután délután összeszedtük a hálókat, Móni haza fuvarozott, és mindketten mentünk dolgunkra. Ezúton is köszönöm Neki a segítséget, és hogy jelenlétével emelte a nap fényét:-)

Az idei első!

Az idei első, igazi, egész napos madarászatot terveztem ma megejteni! Már nagyon ideje volt. Reggel busszal indultam otthonról. Útközben rápillantottam a Szalóki tóra, amiről éjszaka tejesen eltűnt a lihogó. Így ma volt ezen a télen az első nap, mikor egy milliméternyi szabad víz sem volt a Laskóvölgyi víztározón. Egerben átszálltam vonatra, és irány Poroszló. Itt Árpival kellett volna találkoznom, de nem volt ott. Majd hívott, hogy nagyon kevéssé takarítottak az utak, és valószínűleg fél órát késni fog. Rossz kezdés. De legalább volt időm megcsinálni a távcsövem pántját. Mikor befutott, gyorsan elindultunk Bánrévi Daniékhoz. A pajtájuk tetején ott fagyoskodott egy szerencsétlen kuvik. Nagyon aranyosak ezek a kis gömbölyű tollgombócok, és ráadásul a nap során még további 5-6-ot is láttunk. A lovak karámjában pedig csapatostul kapkodták fel a búbos pacsirták a kiszórt takarmányt. Megnéztük a hőmérőt, mínusz 14 fokot mutatott fél 10-kor. Kicsit hideg volt. Ráadásul köd is, ami még inkább zavaró. Elindultunk a Tisza-tó felé. Megálltunk a hídnál, ami alatt a legtovább kitart a víz, a fagy elleni harcban. Ezen tőkés récén, szárcsán, kárókatonán kívül volt még néhány kerceréce, bütykös hattyú, 4 kis kormorán, 1 kis bukó tojó és egy nagy bukó tojó. Ez utóbbi könnyedén lehet, hogy azonos az Egerszalókon 3 hétig időző példánnyal. A jégen ült vagy 2-300 liba főleg nyári lúd, de azért akadt köztük nagy lilik is. Próbáltuk átnézni, de sajnos nem sikerült kis liliket találni az alvó madarak között. Amikor végre felébredtek, szárnyra is keltek egy subadult rétisas miatt. Innen Tiszafüred felé vettük az irányt. Amikor áthaladtunk a folyó felett, hirtelen észrevettünk egy üstökös réce gácsért. Tavaly nem sikerült találkoznom ezzel a fajjal. Megfordultunk és lementünk a parthoz. Akkor derült ki, hogy a gácsér mellett van két tojó is. Nem tudom, hogy irigyeljem, vagy sajnáljam szegény:-) Tiszafüreden áthaladtunk, Tiszaörvényesre tartva. Kinéztünk a kikötőbe, ahol pár napja állítólag a halőr látott egy pelikánt a hattyúk között. Mi csak hattyúkat láttunk, meg tőkéseket egy szem barátréce gácsérral. Odébb úszott néhány szárcsa és kerce is. A faluba érve egy sólyomra hasonlító madár állított meg minket. Amiről kiderült, hogy egy vörös vércse. De milyen jó, hogy megálltunk, mert fél perccel később már egy fiatal parlagi sas repült át felettünk! Szenzációs volt! Közben rendesen szkenneltük a környék énekeseit, mivel Árpi a fejébe vette, hogy ma zsezsét akar látni. Zsezse nem volt, csak más fajta pintyek, rigók meg egy házi rozsdafarkú. Ezután Abádszalók felé vettük az irányt. Ekkor már a nap is kisütött. Az út szélén pedig temérdek énekes volt: erdei és fenyőpinty, tengelic, nádi és citromsármány, valamint búbos pacsirta. Meglepő volt a kenderikék nagy száma is. Tiszaderzsnél tanakodtunk, hogy ránézzünk-e a pusztára, de végül nem szálltunk ki a kocsiból. Abádszalókon a Viking kikötőtől, meg a strandról is ránéztünk a Tisza-tóra, de csak annyit láttunk, hogy ez az öböl teljesen lefagyott. Bodzás Jancsit felvettük, és indultunk a kiskörei vízi erőműhöz. Menet közben egy fiatal rétisas nyújtott némi látványosságot, de azért elég kihalt volt a táj. A felső részen rengeteg kormorán volt. Az egyiken Dani leolvasott egy színes gyűrűt is! De rajtuk kívül csak egy szürke gém, 2 danka- meg egy fiatal sárgalábú sirály került szem elé. Az alsó része majdnem teljesen be volt fagyva. Itt tőkés réce és szárcsa mellett, egy kontyos réce gácsér volt a bónusz:-) Ezután a pusztákon keresztül visszamentünk Poroszlóra. Átmentünk a Hevesi-sík egy jelentős részén, de alig láttunk madarat néhány egerészölyvet meg szarkát nem számítva. Nagyon kitolt a madarakkal is ez a nagy hó. Mezőtárkányra mentünk, remélve, hogy látjuk az itt telelő pusztai ölyvet. Nem volt a szokásos helyén, ezért beljebb mentünk. Majdnem a falu határában vettük észre. Jó nagy darab, öreg madár. Jancsinak új faj! Még elszórakoztunk egy kicsit sötétebb színű nagy őrgébicsen, amiből a nap során láttunk vagy hatot, majd visszaindultunk Poroszlóra. Még egyszer ránéztünk a tóra, ahol a lihogón kicsit csökkent a madarak száma, a jégen pedig nőtt az alvó libáké. Átnéztük a közelebbi csapatot, amit utána megint megreppentett egy rétisas, majd egy róka ingerelte őket. Volt egy távolabbi 400-as csapat is, de az sajnos már nagyon messze volt, és a fények is erősen korlátozottak voltak már. Majd Danit leraktuk a tanyájukon, Én pedig a vasútállomáson felszálltam a vonatra, és elindultam haza. Kicsit soványka nap volt, de ettől függetlenül nagyon örültem, hogy végre sikerült kijutni terepre. Az azért kicsit aggaszt, hogy ma sem sikerült látni gatyás ölyvet, hiszen ezen a télen még nem futottam össze vele! De ma kékes rétihéját sem láttunk...

Hó(ban a )határ

Vége a vizsgaidőszaknak, így a hétvégén szerettem volna végre egy teljes kört csapni a Laskóvölgyi víztározónál. Ezen tervemet sikeresen keresztül húzta a hó. Szombaton végig, és a vasárnap nagy részében szakadt. De a mai nap végre nem esett, így hát gondoltam legalább egykét órácskára kinézek. Ezúttal Egerben volt egy kis dolgom, így nem otthonról sétáltam egy fél órát, hanem felszálltam egy Egerszólát felé induló buszra, és kényelmesen kizötyögtem. Mielőtt elindultam sokat morfondíroztam azon, hogy jól meg fogom szívni a 40 centis hóban. Így is lett. Mikor leszálltam a buszról, már letettem róla, hogy száraz lábbal érek haza. A gátig elverekedni magam még egyszerű volt, mivel volt két keréknyom. Ránéztem, és már csak egy kis lihogó volt a tavon, rajta 286 tőkés réce, és 3 csörgő gácsér. A nagy bukó elhúzta a belét. A jégen volt két lékhorgász, a gát mentett oldalában pedig egy család szánkózgatott. Egy pár holló pedig a tó mellett nászrepült. Amúgy meg iszonyat nagy nyugi és csend volt. A keleti parton indultam tovább. Kb 500 méterrel később, megszűnt a kocsinyom. Ekkor jött a zseniális ötlet, hogy a jégen fogok tovább menni. Mentem is vagy 100 métert, de meguntam, mivel itt sem volt kisebb hó, mint a földön. Ráadásul időnként meg is csúsztam. Kikecmeregtem a partra, ekkor egy rókát vettem észre. Olyan 50 méterre pockászott tőlem. Jobb híján elnézegettem egy darabig, és mivel a szél is jó volt, ezért ő sem vett észre. Mikor megunta elindult felém, jött vagy 20 métert, majd rákanyarodott az egyik csapás helyére, és eltűnt egy bokor alatt. Visszaindultam, de azért még benéztem a Töviskes-völgybe. Itt se volt semmi, egy tojó kékes rétihéján kívül. Míg az egerészölyvek se nagyon mozogtak. Csak a szemem akart már kiugrani. Ennek az volt az oka, hogy a tájat fehér takaró borította, és nagyon erős napsütés párosult hozzá. Út közben a távcsövem szíja is elengedte a binokulárt, de mivel jók a reflexeim, nem kellett a hóból kibányásznom:-) Mikor végre kiértem a gáthoz, még egyszer rápillantottam a jégre, de semmi mást nem láttam, mint ideérkezésemkor. Elindultam haza. A faluban még láttam egy fiatal hím kékes rétit, ami a nap faja volt:-( Gyönyörű idő volt ma, de megint "nem volt teknősbéka a Kinder tojásban"(Hegedüs D. idézet).

A nagy csönd

Két hét után végre megint kijutottam a Laskóvölgyi-víztározóhoz, igaz, megint csak két órát tudtam kint tölteni. A keleti part egy részén mentem, majd a Töviskes-völgybe néztem be. A tó részben be volt fagyva. A tavon: 311 tőkés réce, 15 csörgő réce, 1 nagy bukó tojó (már 20 napja itt van), 3 búbos vöcsök (2 adult, 1 másodéves), 1 szürke gém és 1 viharsirály. A viharsirály elég szerencsétlenül nézett ki. Az bal szárnyát lógattta, és a talpára rá volt ragadva valami gömbölyű vacak, ami miatt nem tudott két lábon állni. Viszonylag hamar meg is unta, hogy nézem, és elszállt. A szokásos fenyőrigó csapat nem volt sehol, nélkülük iszonyatos csend volt. A pár napja hullott hó még elég szűz volt, és kiválóan látszottak, hogy mik járkáltak az elmúlt két napban a területen. Volt őz, vaddisznó, menyét, kutya, fácán és vidra nyom is! Utóbbi faj elég ritkán ad hírt magáról, ezért nagyon örültem a kis jeleinek. Egy menyét okozott még néhány kellemes pillanatot séta közben, de amúgy nem nagyon rohantak meg a különböző érdekességek. A Töviskes-völgyben egy fiatal kékes rétihéja repült, viszont fenyőrigó itt is csak egy-egy madár volt. Visszafele jövet megint ránéztem a tóra. A sirály visszajött, és a jégen ült. Szegény nem nézett ki valami életerősnek. Majd egy kellemes vendég lepett meg, tiszteletét tette a vidra is! Ő annyira nem örült nekem, mint Én neki. Sokat bukva próbált eltűnni, de azért még 4-5 alkalommal láttam, mikor feljött levegőért. Ezután elindultam haza. Bár madártanilag nem volt nagyon változatos, de a vidra sokat javított a napon!

Sasszinkron, sasok nélkül

A tegnapi országjárás után ma sasszinkronra voltam hivatalos. Reggel Pásztor Zoli felvett otthon, és indultunk le Füzesabonyba, ahol kitettek osztva a területek. Itt még Császár Móni csatlakozott hozzánk, majd egy kis tepélyi kitérő után Sasvári Jancsi vitt ki a kijelölt területre. Ez a Mezőtárkány és Poroszló közti vasútvonal volt. Tavaly előtt is itt mentem, akkor szenzációs volt. A tavalyiról meg olvashattok, ha kicsit visszább kerestek. A kocsizás közben sikerült látni egy immatur kékes réti hímet meg egy kis sólymot. Jó előjelek. A tárkányi vasútállomásnál láttunk egy görényt, és két verekedő karvaly hímet, majd jött a sorminta: őz, nyúl, egerészölyv, dolmányos varjú, őz, nyúl, egerészölyv, dolmányos varjú, őz, nyúl, egerészölyv, dolmányos varjú, őz, nyúl, egerészölyv, dolmányos varjú, őz, nyúl, egerészölyv, dolmányos varjú, őz, nyúl, egerészölyv, dolmányos varjú, őz, nyúl, egerészölyv, dolmányos varjú... Közben kevés fenyőrigó, tengelic, kék galamb, vetési varjú. Gáz volt! A társaság legalább jó volt, így annyira nem volt unalmas. Legalább két általam is ismert parlagi revir közelében mentünk el, de semmi. Majd Kétútköznél kis fény: 2 vörös vércse és 1 kis sólyom, igaz utóbbi nagyon messze. Majd Poroszlóig már alig volt egerész is. Ott felvett Jancsi, és irány Tepély leadni az adatokat. Hamar sikerült végezni ezzel:-) Tavaly előtt 5-6 sast láttam, tavaly 1-et, idén 0-át, jövőre vajon már nekem kell vinnem?:-) Na szóval dióhéjban ennyi volt az idei szinkron, remélem jövőre jobb lesz.

Havasi pinty

Keleti gerle

Egy nap alatt: Egerszalókról, Szolnokon át Fertőrákosra, majd Salgótarjánba...

Az egész úgy kezdődött, hogy jött az infó, hogy a Fertőrákoson talált vadgerle nem az. Hanem egy keleti gerle. A fajnak ez a másik előfordulása az országban. Mivel az első 1985-ben volt, ezért még nem láthattam ezt a fajt. Beszéltem Árpival és Lalával, hogy meg kéne nézni. Így hát 14-én este elindultam otthonról, és levonatoztam Szolnokra. Itt Árpi felvett, majd megvártuk Lalát, és egy számomra meglepetésvendéget. Aki nem volt más, mint Bodzás Jancsi, kinek ez volt az első komoly tviccse. Éjfél körül elindultunk a Fertő irányába. Az volt a terv, hogy beülünk majd egy kocsmába, és ott megvárjuk a napfelkeltét, majd megnézzük a gerlét, és aztán még elugrunk a Somoskői várra, megnézni a havasi pintyet. Erős terv, de megvalósítható. Hajnalban megálltunk egy hipermarketnél, kicsit vásárolgattunk, majd mentünk tovább. 4 és 5 között érkeztünk Sopronba. Kerestünk kocsmát, de nem találtunk. Milyen hely ez? Na mindegy, majd valamelyik útba eső faluban találunk. De nem! Sehol egy éjjel-nappali vendéglátóipari egység. Pedig azt hittem ez egy kultúrkörnyék. Így hát kocsikáztunk, pihiztünk abban a két órában míg felkelt a nap. Hát na, elég uncsi volt. Főleg, hogy Lajcsika besértődött, és bealudt. De legalább így lehetett piszkálni, és röhögni rajta:-) Ekkor végre elkezdett felkelni a nap. Ki is szálltunk a kocsiból, elkezdtük keresni az előző napok megfigyelési helyén. De nem találtuk:-( A légtérben dolmányos és kormos varjak repültek át, de sajnos nem volt elég a fény a maradéktalan határozáshoz. A kis magevő madarak és a fenyőrigók mozgása is nagyon jó volt a területen. Nemsoká megérkezett Neuwirth Norbi, egy fiatal soproni egyetemi csapat és egy osztrák úriember is. A keresést kiterjesztettük a szomszédos területekre is. Megszálltuk a falu ezen felét, és a táplálkozó területet is, ami egy tábla lábon maradt kukorica volt:-) De semmi, még csak balkánit se láttunk! Csak egy a szélső ház kéményén éjszakázó vörös vércsét. 8 óra után kezdett el mozgolódni pár balkáni gerle. Nem siették el a felébredést. Ekkor az Én csapatomban Norbival maradtunk. Miközben távcsöveztünk, egy távol repülő fura galambra lettem figyelmes, ami sajnos hamar eltűnt egy bokorsor, így már nem tudtuk megnézni normálisan. De messziről is látszott, hogy könnyedén az általunk keresett madár lehetett az. Utána mentünk, de sajnos nem láttuk már, de azért rászóltam a táplálkozó területes csapatra, hogy nyissák ki a szemük. Egy pár csapat seregély is volt a területen, de a gerle nem lett meg. Kb ekkor érkeztek meg Antal Laciék is, és csatlakoztak a kukoricatáblán keresgélő csapathoz. Ekkor Árpiékkal beljebb mentünk a faluba. Itt elég sok gerle mozgott, de mind balkáni volt. Valamint egy patakon úszkál kis vöcsök is volt. Ekkor hívott Laci, hogy láttak valami érdekeset, így hát mi is kimentünk a kukoricatáblához. Egy jó fél órát nézelődtünk, kormos varjat és balkáni gerléket lestünk. Ekkor már Becherék is ott voltak. 10 órakor feltűnt egy, a falu felől berepülő gerlecsapat, amiben egy nagyon cifra madár is volt. Árpi ordította, hogy megvan, de akkor már szinte mindenki nézte. Ott volt!!!! Egy meena alfajú keleti gerle! Pedig már kezdtünk lemondani róla. Nagyon furán hatott a megjelenése a sima vadgerléhez szokott szemnek. Szépen leült egy bokor tetejére néhány balkáni társaságában. Bealudt. Eddig kerestük, most meg bealszik előttünk... Páran megpróbálták fotózni, akkor fogta magát, és elrepült. De láttuk:-) Fél 11 körül elindultunk az ország másik vége felé. Jobban örültem volna, ha tudunk kicsit madarászni ezen az általam ritkán járt vidéken, de a köz érdeke erősebb volt. Utánunk jöttek Laciék is. Egy pihenőhelyen értek be minket követőink, ahol is Gyüre Peti vett egy iszonyatos kinézetű szendvicset. Tudjátok, hogy néznek ki ezek a benzinkúti szenyók, na ez még ráadásul sárga is volt!!! Hihetetlen gusztustalan látványt nyújtott. De megette! Kemény csávó! Utána indultunk. Az út nagy részét Lajcsika átaludta, de Jancsi és Én is be-bealudtunk. Majd átverekedtük magunk Pesten, és már az autópályán is voltunk. Ekkor Árpi megelégelte, hogy kicsit unalmas a hangulat, és megelőzte a másik kocsit. Majd Peti se hagyta annyiba, és visszaelőzött. Ezt eljátszották még vagy kétszer, mikor is a hatvani leágazóhoz értünk, ahol le kellett térni a pályáról. Laci hívott, hogy Ők leszavazták, és inkább visszamennek Debrecenbe. Mi viszont tántoríthatatlanul folytattuk utunk. Ekkor már napos idő volt, ellentétben a reggeli borulttal. Bátonyterenyénél elkezdett megjelenni a köd. Ez több, mint aggasztó volt. Salgótarjánban viszont már iszonyatos erővel sütött a nap! Hetek óta most láttam először napsütést. Elértünk a várhoz Somoskőn. Ránéztünk gyorsan a várra, de nem láttuk a pintyet. Így hát elindultunk felfele. Az őr/portás kérte volna a belépő árát, de mikor mondtuk neki, hogy a madarat szeretnénk megnézni, akkor eltekintett az 1 eurótól. Jancsiék a beetett párkányhoz mentek rögtön, Én meg más részeken kerestem a madarat. Láttam, hogy nagyon örülnek maguknak, így sejtettem, hogy megtalálták. ÉN is megleltem végre, ott csipegetett a havasi pinty egy havasi szürkebeggyel. Elkezdtem fotózni őket, vagyis csak megpróbáltam, mert ekkor jött egy család és sikeresen megriasztották az apróságokat. A pinty tett egy nagy kört a fal mellett, közben átrepülve Magyarországra is. Majd felrepültek a bástyára, és innen már le sem jöttek. De szenzációs időben jó volt nézni ezeket a csodálatos madarakat! Ekkor indultunk el haza felé. Jancsival Hatvanban szálltunk fel a vonatra, Árpi és Lala pedig Szolnok felé vette az irányt. Este holt fáradtan értem haza, de idén már a második új fajt láttam, ráadásul mindkét madarat láttam ugyanazon a napon! Néhány adat: Jancsinak 4 új faja lett a nap során (kormos varjú, keleti gerle, havasi pinty, havasi szürkebegy), Lalinak és Árpinak 2 (pinty, gerle), nekem meg 1. Árpi 900km-t vezetett a nap során. Nem egy szokványos trip volt, de iszonyat nagy élményként marad meg emlékezetemben.

Sólyom!

Ma újra kimentem otthon a tóhoz. Ezúttal a keleti parton terveztem végigmenni, útközben benézve a Töviskes-völgybe. A tó részben befagyott. A gát előtti erdőfoltban megint százával voltak a fenyőrigók és a meggyvágók. Ezúttal szőlőrigót csak hallottam, látni nem sikerült. A tavon a következők voltak: 392 tőkés réce, 79 csörgő réce, 1 nagy bukó tojó, 2 szürke gém. Múltkor azért izgalmasabb volt... A parton, az egyik fán egy kékes rétihéja tojó ült. A Töviskes-völgyben is rengeteg volt a fenyőrigó. Itt is átnéztem, de zöldikén és meggyvágón kívül semmi sem volt közte. Majd két felköröző ragadozóra lettem figyelmes. Az egyik egerészölyv volt, de a másikon kicsit hezitáltam. Végül jobb fényben vált egyértelművé, hogy egy megtermett karvaly tojó. Jó nagy dög volt. Visszafelé menet mégegyszer ránéztem a tóra. A gátról tettem ezt, és akkor láttam meg, hogy a jégen van valami. Csak az a baj, hogy háttal és a tó másik felén. Visszamenni már nem volt kedvem, így hát vártam. Aztán oldalra fordult, akkor már legalább az biztossá vált, hogy ragadozó, és kezdett sejtésem is lenni a fajáról. Majd megrepült, és biztossá vált, hogy egy fiatal vándorsólyom! Ezelőtt sosem láttam a tavon. Aztán visszaszállt a jégre, és elkezdett sétálni. Érdekes látvány volt, nem egészen úgy mozog , mint az egerészek szoktak.
Majd elindultam haza. Azért jó lenne már egyszer körbejárni a tavat. Pocsék érzés ilyen 2-2,5 órákra szorítani az ilyesmire fordítható időt:-(

Hó, hó, hó....

Az elmúlt két nap sikerein felbuzdulva, és mert úgysem tudtam megtanulni az anyagot, leadtam a holnapi szigorlatot, és inkább kinéztem Bél-kőre. Már reggel gondoltam, hogy nem lesz egy sima út, mivel este leesett a hó. Méghozzá nem is kevés! De úgy voltam vele, hogy engem ez nem akadályozhat a tervem megvalósításában! Így hát elindult otthonról. A havazás pedig csak nem akart elállni, még akkor sem mikor Bélapátfalván leszálltam. Ott egy kicsit nagyobb hó volt, mint otthon. Az apátsághoz menet közben egy ember nyomát sem láttam. Átnézem az épületet, de semmit nem láttam. Ekkor jött egy ember a kutyájával. A kutya odajött hozzám, aminek nem nagyon örültem. Mégiscsak csúnyát tud harapni egy németjuhász. Majd miután megunt az épülethez slattyogott, és felugrasztott egy havasi szürkebegyet! Idelent eddig még egyszer sem láttam. A madár hamar eltűnt szeme elől. Ekkor Én is megindultam a bánya felé. Már a párkányra menetközben sikerült teljesen szétáztatnom a cipőm a 20 centis hóban. Valamint a spektív is egyre nehezebbé kezdett válni, amiből persze a nagyobbat hoztam, azzal a célzattal, hogy majd jól szétdigiszkópolok mindent, ami csak mozdul. De a zuhogó hóesésben semmi sem mozdult. Még Én se nagyon akartam. Felérvén nagy nehezen az 550-es szintre elkezdtem keresni a hajnalmadarat. De mikor még két óra múlva is csak egy közép fakopáncsot láttam, és havasi szürkebegyet véltem hallani, akkor már kezdtem feladni a reményt. Természetesen a hó csak hullott, a cipőmben meg tapicskoltam a vízben, és a hátam is nagyon nyomta a táska súlya. Úgyhogy otthagytam az egészet, és iszonyú hosszú óráknak tűnt az a 45 perc, míg leértem a faluba és felszálltam a buszra. Az elmúlt néhány nap szenzációs volt, de a karma most egyenlített:-(

Januári kacsaszezon

A tegnapi sikeres tviccs után, ma hazai vizekre eveztem. A tanulási időből lopott két és fél órában kinéztem a Laskóvölgyi-víztározóhoz. A tó fel volt olvadva, és nagyszámú madár volt rajta. De főleg a bensőbb részeken, így hát elindultam a nyugati parton, hogy jobban megleshessem őket. A gátnál fenyőrigó csapat bandázott, sikeres közülük 4 szőlőrigót is kiszűrni, de egyéb nem akadt. Itt szépen látszott az elmúlt napok olvadásos és csapadékos hatása, mivel a vizet iszonyatos sebességgel engedték le a víztározóból:-) A parton haladva rengeteg barátcinege volt, körülbelül 12-15 madarat láttam a nap folyamán. Pedig nem egy nagy területen mozogtam. Mikor a megfelelő helyre értem, felvettem a pozíciót, és elkezdtem a kacsák szűrését. Már elsőre szemet szúrt egy, a többi madártól külön mozgó egyed, amiről csakhamar kiderült, hogy egy nagy bukó tojó. A madarat nagyon szépen láttam, de mikor megpróbáltam fotózni, akkor elkezdett bukdosni:-( A récék között 369 tőkés és 86 csörgő mellett, mozgott két másik faj is. Az egyik a fütyülő réce (1 pár) volt, a másik pedig egy nyílfarkú réce gácsér. Ez utóbbi egyáltalán nem megszokott ebben az időpontban. A tavon még 3 szürke gém is volt. Kifelé menet még belebotlottam egy nagy őrgébicsbe is. Idén télen ez a faj nagyon kis számban van jelen a környéken, csakúgy, mint az összes többi téli ragadozó. A récék viszont ezúttal legalább szép számban voltam, így elégedetten indultam haza.

Micsoda évkezdés!!!

A tavalyi év utolsó napjaiban jött a hír, hogy havasi pinty van a Somoskői váron! Mivel már nagyon szerettem volna látni ezt a madárkát, nem volt kérdés, hogy akár Szlovákiáig elmegyek érte! A helyzetet ugyanis kicsit bonyolítja a dolog, hogy a Somoskő nevű falu Magyarországhoz tartozik, a közvetlen (de tényleg közvetlen) mellette levő vár pedig Szlovákiához. Így tehát, ha a madár a váron mozog akkor a szlovákok örülnek jobban, ha pedig kirepül a várról vagy 5 métert, akkor már nálunk van. Iszonyatos idióta helyzet! Az megtalálás utáni első két napban csak a váron látták, viszont múlt év utolsó napján már átrepült hozzánk is! Beszéltem Nagy Gergővel (ezúton is köszönet neki), és abban maradtunk, hogy reggel Salgótarjánban felvesz, és rápróbálunk a madárra. Reggel buszra fel, majd le, aztán Gergő megérkezik, és irány a vár. Mire odaérünk már ott van néhány "hétpróbás gazember", akik ahelyett, hogy az új év ünnepléséből adódó fáradalmakat pihennék, már hajnalok hajnalán keresnek egy aprócska madárkát. Ráadásul hiába! Mi is keressük, kutatjuk, de a köd nem könnyíti meg dolgunk. Közben további emberek érkeznek, míg mások átmennek a közeli várromokra, hátha odament a "kis drága". De semmi. A környéken iszonyat nagy cinkemozgás van, de azokat is hiába nézzük, egyik sem változik át a nagyon várt madárrá. Egy kis fakopáncs a legérdekesebb faj köztük. Aztán legalább egy havasi szürkebegyet észre veszünk. Állítólag ez elmúlt napokban sokszor vele mozgott a pinty, de most nyoma sincs. Dél körül feladjuk a keresést, de abban maradunk, hogyha valaki látja akkor szól a többieknek. Elindulunk vissza Salgótarjánba. Mikor már Somoskőújfalunál járunk, hív minket H.G. hogy megvan a madár. Laza megfordulás, és irány vissza! Az eltelt 15 perc alatt teljesen felszállt a köd a várnál. Felkapaszkodunk, és a belső udvaron ott csipeget a havasi pinty! Mint az elmúlt napokban, most is vele tart a szürkebegy. Ott kajáznak szépen egymás mellett. Iszonyat jól néznek ki!!! De ekkor a sok kukkolóban felébred a gondolat, hogy milyen jó lenne Magyarországon is látni ezt a kis fehérszárnyú apróságot. Ekkor a madár gondol egy merészet, és felrepül az egyik toronyra. Már csak kb 4 méterre van a tökéletes helytől. A szürkebegy vele tart. Kicsit bámészkodik, majd leszáll a torony lábához, és elkezd csipegetni. Újabb 20 centivel közelebb van. Kicsit lejjebb, majdnem, mindenki helyezkedik, hogy lássa Magyarországon a fajt, méghozzá Magyarországról. (Azért kell egy fajta beteges gondolkodás a tviccseléshez...) Várakozás. A madár se mindig látszik, mert betakarnak a kövek és a fűcsomók. Majd nekiindul, és mégsem áll az országhatár innenső oldaláig! A szürkebegy ide is követi. Tesz egy kört, bejön vagy 5 méterre az országba, majd vissza a várra. A sok elmebeteg meg örömkiáltásba tör ki! Hát na, kóros dolog ez a madárlesés... De milyen jól eső betegség ez! Így hát mindenki boldog, és ezután elindulunk Tarján felé. Buszra fel, és irány haza. Azt hiszem eddig messze ez volt a legextrémebb tviccsem, és bizonyította, hogy aki ilyesmivel foglalatoskodik, az nem teljesen százas. De már alig várom a következőt!!!