2008. július 29., kedd

Buksi a fészekben!

Mára Gáborral megbeszéltük, hogy megpróbáljuk megkeresni a múltkor látott békászó sas fészkét. Reggel 6-kor indultunk Egerből, és Noszvaj után majdnem elcsaptuk egy héja tojót. Ilyen közelről se gyakran látok ragadozót:) Tardon átszálltunk Kleszó Bandihoz, és indultunk keletre. A cél közelében sikerült egy erdei úton elakadnunk, ami több, mint két órát vett el életünkből. Végül egy kis külső segítséget is igénybe véve sikerült kiszabadítani a Nivát. Pár kisebb tóhoz értünk, amit a Csincse patak felduzzasztásával értek el, és itt volt néhány fehér gólya, 12 szürke gém meg egy küszvágó csér. Kisvártatva megpillantottunk egy békászó sast is, az egerészek és barna rétik közt. Aztán jól láthatóan behúzott az erdőbe. Kb 20 perc után újra megjelent egy és az is nagyjából ugyanoda húzott be. Ekkor elhatároztuk, hogy megfigyelési pontot váltunk. Séta közben még 2-szer láttuk a sasokat az erdőbe szállni, és hallatták a hangjukat is. Után nekivágtunk gyalogosan a másik hegynek. Az oldalán sikerült egy fácáncsaládot is szétugrasztanunk. A hegyről jól láttuk a felkeringő békászókat, volt hogy egy harmadik is társult hozzájuk. Miután láttuk mind a két szülő madarat, hogy hova száll az erdőbe, elindultunk annak irányába. Az erdő közelében megint hallottuk a sasokat. Aztán az erdőben a fiókát is! Nem sokkal odébb, pedig meg is láttuk! Ott ült, kis buksi fejével lesett ki a fészekből! A fészek nagyon kicsi volt, biztos, hogy idén csinálták. A fióka kb két hetes csúszásban van, de még bőven felnőhet. Ahogy láttuk még tiszt pehely volt. De tényleg nagyon aranyos jószág!!!! Gyors koordináta-felvétel után visszaindultunk a kocsihoz. Szerencsére nem kellett megint kiszabadítani magunkat. Haza felé menet még ránéztünk egy parlagi fészekre, de madarakat nem láttunk. Átmentünk a Száraztó nevezetű részen is, ahol 2 öreg parlagi sast sikerült megfigyelnünk. Bandiéknál kocsicsere, majd irány Eger. Kiváló nap volt, egy hihetetlen élménnyel!

Nincsenek megjegyzések: