2008. március 31., hétfő

Új nap, új remények










Reggel kelés, és irány a ház feletti túraútvonal. Ez már lényegesen szebb táj volt, mint a tegnapi. Érdekesebb fajokat is hozott: léprigó, gímszarvas, hamvas küllő és sok rigó. Egy erdei fenyves mellett búbos cinege hangra lettünk figyelmesek. Én csak repülve láttam a madarat, de Lajos elé pár másodpercre kiült, így örülhetett az új fajának. Árpi odébb mászkált, így ő nem látta. Amikor a kocsihoz visszaérkeztünk lényegesen jobb volt a hangulat, mint előző nap. Ezután az Esztramos felé vettük az irányt, többek közt, hogy Dalos Lurkó láthasson végre bajszit. Nem sok ideje voltunk fent, mikor dalolásba kezdtek az erdei pacsirták. Legalább 4 madár volt, néhány fotót is sikerült róluk készíteni. Majd a bajszos sármány lágy cippogó hangját is meghallottuk, és a tojó madarat is láttuk. Majd egy másikat is, ami hím volt. Jó ideig nézegettük őket. Majd tova repültek, és akkor derült ki, hogy hatan vannak és nem ketten. Ezután haza fele vettük az irányt, a Bükkön keresztül. A Palota Szállónál álltunk meg enni, ahol megint hegyi billegetők voltak. Majd még egy helyen álltunk meg, ahol néhány sárgafejű királyka volt. Ez volt az utolsó madarász-pillanat a túra során. Őszintén többre számítottam, nagyon alul múlta várakozásaimat.
Éves lista: 162 faj

Nincsenek megjegyzések: