Havasi pinty

Keleti gerle

Egy nap alatt: Egerszalókról, Szolnokon át Fertőrákosra, majd Salgótarjánba...

Az egész úgy kezdődött, hogy jött az infó, hogy a Fertőrákoson talált vadgerle nem az. Hanem egy keleti gerle. A fajnak ez a másik előfordulása az országban. Mivel az első 1985-ben volt, ezért még nem láthattam ezt a fajt. Beszéltem Árpival és Lalával, hogy meg kéne nézni. Így hát 14-én este elindultam otthonról, és levonatoztam Szolnokra. Itt Árpi felvett, majd megvártuk Lalát, és egy számomra meglepetésvendéget. Aki nem volt más, mint Bodzás Jancsi, kinek ez volt az első komoly tviccse. Éjfél körül elindultunk a Fertő irányába. Az volt a terv, hogy beülünk majd egy kocsmába, és ott megvárjuk a napfelkeltét, majd megnézzük a gerlét, és aztán még elugrunk a Somoskői várra, megnézni a havasi pintyet. Erős terv, de megvalósítható. Hajnalban megálltunk egy hipermarketnél, kicsit vásárolgattunk, majd mentünk tovább. 4 és 5 között érkeztünk Sopronba. Kerestünk kocsmát, de nem találtunk. Milyen hely ez? Na mindegy, majd valamelyik útba eső faluban találunk. De nem! Sehol egy éjjel-nappali vendéglátóipari egység. Pedig azt hittem ez egy kultúrkörnyék. Így hát kocsikáztunk, pihiztünk abban a két órában míg felkelt a nap. Hát na, elég uncsi volt. Főleg, hogy Lajcsika besértődött, és bealudt. De legalább így lehetett piszkálni, és röhögni rajta:-) Ekkor végre elkezdett felkelni a nap. Ki is szálltunk a kocsiból, elkezdtük keresni az előző napok megfigyelési helyén. De nem találtuk:-( A légtérben dolmányos és kormos varjak repültek át, de sajnos nem volt elég a fény a maradéktalan határozáshoz. A kis magevő madarak és a fenyőrigók mozgása is nagyon jó volt a területen. Nemsoká megérkezett Neuwirth Norbi, egy fiatal soproni egyetemi csapat és egy osztrák úriember is. A keresést kiterjesztettük a szomszédos területekre is. Megszálltuk a falu ezen felét, és a táplálkozó területet is, ami egy tábla lábon maradt kukorica volt:-) De semmi, még csak balkánit se láttunk! Csak egy a szélső ház kéményén éjszakázó vörös vércsét. 8 óra után kezdett el mozgolódni pár balkáni gerle. Nem siették el a felébredést. Ekkor az Én csapatomban Norbival maradtunk. Miközben távcsöveztünk, egy távol repülő fura galambra lettem figyelmes, ami sajnos hamar eltűnt egy bokorsor, így már nem tudtuk megnézni normálisan. De messziről is látszott, hogy könnyedén az általunk keresett madár lehetett az. Utána mentünk, de sajnos nem láttuk már, de azért rászóltam a táplálkozó területes csapatra, hogy nyissák ki a szemük. Egy pár csapat seregély is volt a területen, de a gerle nem lett meg. Kb ekkor érkeztek meg Antal Laciék is, és csatlakoztak a kukoricatáblán keresgélő csapathoz. Ekkor Árpiékkal beljebb mentünk a faluba. Itt elég sok gerle mozgott, de mind balkáni volt. Valamint egy patakon úszkál kis vöcsök is volt. Ekkor hívott Laci, hogy láttak valami érdekeset, így hát mi is kimentünk a kukoricatáblához. Egy jó fél órát nézelődtünk, kormos varjat és balkáni gerléket lestünk. Ekkor már Becherék is ott voltak. 10 órakor feltűnt egy, a falu felől berepülő gerlecsapat, amiben egy nagyon cifra madár is volt. Árpi ordította, hogy megvan, de akkor már szinte mindenki nézte. Ott volt!!!! Egy meena alfajú keleti gerle! Pedig már kezdtünk lemondani róla. Nagyon furán hatott a megjelenése a sima vadgerléhez szokott szemnek. Szépen leült egy bokor tetejére néhány balkáni társaságában. Bealudt. Eddig kerestük, most meg bealszik előttünk... Páran megpróbálták fotózni, akkor fogta magát, és elrepült. De láttuk:-) Fél 11 körül elindultunk az ország másik vége felé. Jobban örültem volna, ha tudunk kicsit madarászni ezen az általam ritkán járt vidéken, de a köz érdeke erősebb volt. Utánunk jöttek Laciék is. Egy pihenőhelyen értek be minket követőink, ahol is Gyüre Peti vett egy iszonyatos kinézetű szendvicset. Tudjátok, hogy néznek ki ezek a benzinkúti szenyók, na ez még ráadásul sárga is volt!!! Hihetetlen gusztustalan látványt nyújtott. De megette! Kemény csávó! Utána indultunk. Az út nagy részét Lajcsika átaludta, de Jancsi és Én is be-bealudtunk. Majd átverekedtük magunk Pesten, és már az autópályán is voltunk. Ekkor Árpi megelégelte, hogy kicsit unalmas a hangulat, és megelőzte a másik kocsit. Majd Peti se hagyta annyiba, és visszaelőzött. Ezt eljátszották még vagy kétszer, mikor is a hatvani leágazóhoz értünk, ahol le kellett térni a pályáról. Laci hívott, hogy Ők leszavazták, és inkább visszamennek Debrecenbe. Mi viszont tántoríthatatlanul folytattuk utunk. Ekkor már napos idő volt, ellentétben a reggeli borulttal. Bátonyterenyénél elkezdett megjelenni a köd. Ez több, mint aggasztó volt. Salgótarjánban viszont már iszonyatos erővel sütött a nap! Hetek óta most láttam először napsütést. Elértünk a várhoz Somoskőn. Ránéztünk gyorsan a várra, de nem láttuk a pintyet. Így hát elindultunk felfele. Az őr/portás kérte volna a belépő árát, de mikor mondtuk neki, hogy a madarat szeretnénk megnézni, akkor eltekintett az 1 eurótól. Jancsiék a beetett párkányhoz mentek rögtön, Én meg más részeken kerestem a madarat. Láttam, hogy nagyon örülnek maguknak, így sejtettem, hogy megtalálták. ÉN is megleltem végre, ott csipegetett a havasi pinty egy havasi szürkebeggyel. Elkezdtem fotózni őket, vagyis csak megpróbáltam, mert ekkor jött egy család és sikeresen megriasztották az apróságokat. A pinty tett egy nagy kört a fal mellett, közben átrepülve Magyarországra is. Majd felrepültek a bástyára, és innen már le sem jöttek. De szenzációs időben jó volt nézni ezeket a csodálatos madarakat! Ekkor indultunk el haza felé. Jancsival Hatvanban szálltunk fel a vonatra, Árpi és Lala pedig Szolnok felé vette az irányt. Este holt fáradtan értem haza, de idén már a második új fajt láttam, ráadásul mindkét madarat láttam ugyanazon a napon! Néhány adat: Jancsinak 4 új faja lett a nap során (kormos varjú, keleti gerle, havasi pinty, havasi szürkebegy), Lalinak és Árpinak 2 (pinty, gerle), nekem meg 1. Árpi 900km-t vezetett a nap során. Nem egy szokványos trip volt, de iszonyat nagy élményként marad meg emlékezetemben.

Sólyom!

Ma újra kimentem otthon a tóhoz. Ezúttal a keleti parton terveztem végigmenni, útközben benézve a Töviskes-völgybe. A tó részben befagyott. A gát előtti erdőfoltban megint százával voltak a fenyőrigók és a meggyvágók. Ezúttal szőlőrigót csak hallottam, látni nem sikerült. A tavon a következők voltak: 392 tőkés réce, 79 csörgő réce, 1 nagy bukó tojó, 2 szürke gém. Múltkor azért izgalmasabb volt... A parton, az egyik fán egy kékes rétihéja tojó ült. A Töviskes-völgyben is rengeteg volt a fenyőrigó. Itt is átnéztem, de zöldikén és meggyvágón kívül semmi sem volt közte. Majd két felköröző ragadozóra lettem figyelmes. Az egyik egerészölyv volt, de a másikon kicsit hezitáltam. Végül jobb fényben vált egyértelművé, hogy egy megtermett karvaly tojó. Jó nagy dög volt. Visszafelé menet mégegyszer ránéztem a tóra. A gátról tettem ezt, és akkor láttam meg, hogy a jégen van valami. Csak az a baj, hogy háttal és a tó másik felén. Visszamenni már nem volt kedvem, így hát vártam. Aztán oldalra fordult, akkor már legalább az biztossá vált, hogy ragadozó, és kezdett sejtésem is lenni a fajáról. Majd megrepült, és biztossá vált, hogy egy fiatal vándorsólyom! Ezelőtt sosem láttam a tavon. Aztán visszaszállt a jégre, és elkezdett sétálni. Érdekes látvány volt, nem egészen úgy mozog , mint az egerészek szoktak.
Majd elindultam haza. Azért jó lenne már egyszer körbejárni a tavat. Pocsék érzés ilyen 2-2,5 órákra szorítani az ilyesmire fordítható időt:-(

Hó, hó, hó....

Az elmúlt két nap sikerein felbuzdulva, és mert úgysem tudtam megtanulni az anyagot, leadtam a holnapi szigorlatot, és inkább kinéztem Bél-kőre. Már reggel gondoltam, hogy nem lesz egy sima út, mivel este leesett a hó. Méghozzá nem is kevés! De úgy voltam vele, hogy engem ez nem akadályozhat a tervem megvalósításában! Így hát elindult otthonról. A havazás pedig csak nem akart elállni, még akkor sem mikor Bélapátfalván leszálltam. Ott egy kicsit nagyobb hó volt, mint otthon. Az apátsághoz menet közben egy ember nyomát sem láttam. Átnézem az épületet, de semmit nem láttam. Ekkor jött egy ember a kutyájával. A kutya odajött hozzám, aminek nem nagyon örültem. Mégiscsak csúnyát tud harapni egy németjuhász. Majd miután megunt az épülethez slattyogott, és felugrasztott egy havasi szürkebegyet! Idelent eddig még egyszer sem láttam. A madár hamar eltűnt szeme elől. Ekkor Én is megindultam a bánya felé. Már a párkányra menetközben sikerült teljesen szétáztatnom a cipőm a 20 centis hóban. Valamint a spektív is egyre nehezebbé kezdett válni, amiből persze a nagyobbat hoztam, azzal a célzattal, hogy majd jól szétdigiszkópolok mindent, ami csak mozdul. De a zuhogó hóesésben semmi sem mozdult. Még Én se nagyon akartam. Felérvén nagy nehezen az 550-es szintre elkezdtem keresni a hajnalmadarat. De mikor még két óra múlva is csak egy közép fakopáncsot láttam, és havasi szürkebegyet véltem hallani, akkor már kezdtem feladni a reményt. Természetesen a hó csak hullott, a cipőmben meg tapicskoltam a vízben, és a hátam is nagyon nyomta a táska súlya. Úgyhogy otthagytam az egészet, és iszonyú hosszú óráknak tűnt az a 45 perc, míg leértem a faluba és felszálltam a buszra. Az elmúlt néhány nap szenzációs volt, de a karma most egyenlített:-(

Januári kacsaszezon

A tegnapi sikeres tviccs után, ma hazai vizekre eveztem. A tanulási időből lopott két és fél órában kinéztem a Laskóvölgyi-víztározóhoz. A tó fel volt olvadva, és nagyszámú madár volt rajta. De főleg a bensőbb részeken, így hát elindultam a nyugati parton, hogy jobban megleshessem őket. A gátnál fenyőrigó csapat bandázott, sikeres közülük 4 szőlőrigót is kiszűrni, de egyéb nem akadt. Itt szépen látszott az elmúlt napok olvadásos és csapadékos hatása, mivel a vizet iszonyatos sebességgel engedték le a víztározóból:-) A parton haladva rengeteg barátcinege volt, körülbelül 12-15 madarat láttam a nap folyamán. Pedig nem egy nagy területen mozogtam. Mikor a megfelelő helyre értem, felvettem a pozíciót, és elkezdtem a kacsák szűrését. Már elsőre szemet szúrt egy, a többi madártól külön mozgó egyed, amiről csakhamar kiderült, hogy egy nagy bukó tojó. A madarat nagyon szépen láttam, de mikor megpróbáltam fotózni, akkor elkezdett bukdosni:-( A récék között 369 tőkés és 86 csörgő mellett, mozgott két másik faj is. Az egyik a fütyülő réce (1 pár) volt, a másik pedig egy nyílfarkú réce gácsér. Ez utóbbi egyáltalán nem megszokott ebben az időpontban. A tavon még 3 szürke gém is volt. Kifelé menet még belebotlottam egy nagy őrgébicsbe is. Idén télen ez a faj nagyon kis számban van jelen a környéken, csakúgy, mint az összes többi téli ragadozó. A récék viszont ezúttal legalább szép számban voltam, így elégedetten indultam haza.

Micsoda évkezdés!!!

A tavalyi év utolsó napjaiban jött a hír, hogy havasi pinty van a Somoskői váron! Mivel már nagyon szerettem volna látni ezt a madárkát, nem volt kérdés, hogy akár Szlovákiáig elmegyek érte! A helyzetet ugyanis kicsit bonyolítja a dolog, hogy a Somoskő nevű falu Magyarországhoz tartozik, a közvetlen (de tényleg közvetlen) mellette levő vár pedig Szlovákiához. Így tehát, ha a madár a váron mozog akkor a szlovákok örülnek jobban, ha pedig kirepül a várról vagy 5 métert, akkor már nálunk van. Iszonyatos idióta helyzet! Az megtalálás utáni első két napban csak a váron látták, viszont múlt év utolsó napján már átrepült hozzánk is! Beszéltem Nagy Gergővel (ezúton is köszönet neki), és abban maradtunk, hogy reggel Salgótarjánban felvesz, és rápróbálunk a madárra. Reggel buszra fel, majd le, aztán Gergő megérkezik, és irány a vár. Mire odaérünk már ott van néhány "hétpróbás gazember", akik ahelyett, hogy az új év ünnepléséből adódó fáradalmakat pihennék, már hajnalok hajnalán keresnek egy aprócska madárkát. Ráadásul hiába! Mi is keressük, kutatjuk, de a köd nem könnyíti meg dolgunk. Közben további emberek érkeznek, míg mások átmennek a közeli várromokra, hátha odament a "kis drága". De semmi. A környéken iszonyat nagy cinkemozgás van, de azokat is hiába nézzük, egyik sem változik át a nagyon várt madárrá. Egy kis fakopáncs a legérdekesebb faj köztük. Aztán legalább egy havasi szürkebegyet észre veszünk. Állítólag ez elmúlt napokban sokszor vele mozgott a pinty, de most nyoma sincs. Dél körül feladjuk a keresést, de abban maradunk, hogyha valaki látja akkor szól a többieknek. Elindulunk vissza Salgótarjánba. Mikor már Somoskőújfalunál járunk, hív minket H.G. hogy megvan a madár. Laza megfordulás, és irány vissza! Az eltelt 15 perc alatt teljesen felszállt a köd a várnál. Felkapaszkodunk, és a belső udvaron ott csipeget a havasi pinty! Mint az elmúlt napokban, most is vele tart a szürkebegy. Ott kajáznak szépen egymás mellett. Iszonyat jól néznek ki!!! De ekkor a sok kukkolóban felébred a gondolat, hogy milyen jó lenne Magyarországon is látni ezt a kis fehérszárnyú apróságot. Ekkor a madár gondol egy merészet, és felrepül az egyik toronyra. Már csak kb 4 méterre van a tökéletes helytől. A szürkebegy vele tart. Kicsit bámészkodik, majd leszáll a torony lábához, és elkezd csipegetni. Újabb 20 centivel közelebb van. Kicsit lejjebb, majdnem, mindenki helyezkedik, hogy lássa Magyarországon a fajt, méghozzá Magyarországról. (Azért kell egy fajta beteges gondolkodás a tviccseléshez...) Várakozás. A madár se mindig látszik, mert betakarnak a kövek és a fűcsomók. Majd nekiindul, és mégsem áll az országhatár innenső oldaláig! A szürkebegy ide is követi. Tesz egy kört, bejön vagy 5 méterre az országba, majd vissza a várra. A sok elmebeteg meg örömkiáltásba tör ki! Hát na, kóros dolog ez a madárlesés... De milyen jól eső betegség ez! Így hát mindenki boldog, és ezután elindulunk Tarján felé. Buszra fel, és irány haza. Azt hiszem eddig messze ez volt a legextrémebb tviccsem, és bizonyította, hogy aki ilyesmivel foglalatoskodik, az nem teljesen százas. De már alig várom a következőt!!!

Fehérhátú fakopáncs

Ha még nem unjátok nagyon, akkor megnézhetitek ezt a két videót!

Harkályok és szürkeségek

Egy ideje már meg lett beszélve Durkó Lajossal, hogy ma megpróbálok neki fehérhátú fakopáncsot mutatni. Reggel megérkezett barátnőjével, Enivel és Hegyesi Attilával. A fehérhátús helyre érve hallgatóztunk, de először semmi nesz. Viszont kicsit párás volt az idő, ami nekem aggodalomra adott okot, mivel mára még Bél-kő is be volt tervezve. A környéken vegyes cinegecsapat, hegyi fakuszokkal kiegészülve, kereste napi betevőjét. Aztán lassú, erős kopogást hallottunk, ami inkább nagyobb harkályra jellemzőbb. A hang irányába mentünk egy darabig, mikor meghallottunk egy gyorsabb, és gyengébb kopácsolást. Gyenge kanyar, és irány a hang. Meglett a fa, egy tarkaharkály repült oda, elijesztve egy másikat, és ezzel egyidejűleg ő is arrébb szállt. Ránéztem az egyikre ami gyanús volt, de nekem gyorsan takarásba került. A másikra néztem, ami hozzám volt a legközelebb. Ez egy csinos közép fakopáncs volt. Ekkor kicsit remény vesztve kezdtem keresni az elsőt. Ekkor szólt Lala, hogy az szerinte a keresett faj. Megláttam, és tényleg. Szép fehérhátú fakopáncs, ráadásul elég közel hozzánk. A két madarász srácnak, és a kísérő hölgynek is új faj volt:-) Egy ideig elnézegettük, majd még rápróbáltunk uráli bagolyra, de ezúttal nem volt szerencsénk. Helyette egy nagy fakopáncsot találtunk. Innen Bél-kő felé vezetett utunk. Szokás szerint megnéztük, az apátság tartogat-e valami meglepetést, és elindultunk felfelé. Sajnos itt már a párásság átcsapott iszonyat nagy ködbe.

A párkányon nem is nagyon láttunk túl 10 méteren. Ez így elég esélytelen volt. Egy hamvas küllőt sikerült csak riasztanunk. Attilával elindultunk kifelé, otthagyva az enyelgő párocskát. Lala hív, hogy menjünk vissza, mert épp oszlik a köd. Odaérünk, mikor látok egy ismerős árnyat behúzni Lajcsiék mögé. Gyorsan odamegyünk, és ott van a falon a hajnalmadár! Végre a szezonban is sikerül normálisan látnom, és meglehetősen közelről. Mindenki örül. Egy ideig elnézzük, majd felmegy és eltűnik a szemünk elől. A köd is visszasűrűsödik. A párkányról kifelé menet léprigókat látunk. Felmegyünk a felső részig, és ott kettéválva keressük a szürkebegyeket. Én Attilával tartok, és itt egy újabb hamvas küllőt sikerül megröptetni. Itt a köd helyét átveszi a szél, de legalább látunk. Felmegyünk a karéjra, és kisvártatva meghalljuk a jellegzetes hangjukat. Egy havasi szürkebegy átrepül, majd leül elénk, valamint egy másik hangját is halljuk. Sajnos az az elénk, kb 100 métert távolságot jelent, nagyrészt lefelé. Szólunk a másik két személynek, hogy jöjjön föl. Lala mondja, hogy ő is hallott egyet. Közben a nap első hollói is előkerülnek végre. Egy hihetetlen hülye helyen próbálnak felkapaszkodni Laláék, természetesen sikertelenül. Majd némi okoskodás után rájönnek, hogy jobban járnak, ha rám hallgatnak:-) Mire felérnek, már nem találjuk a madarat. Utána már nem is látjuk többet, csak a hangját halljuk egyszer. Ezután elindulunk lefelé, és miután haza fuvaroznak, elindulnak alföldi otthonuk fel. Tartalmas kis nap volt, és tart a békésiek itteni mázlija.

Egy óra madarászat

Fitala Csabával megbeszéltük, hogy délelőtt ránézünk a Laskóvölgyi-víztározóra és az Egerszóláti libanevelő tóra. Míg Csabára vártam a faluban, a fejem felett 4 balkáni fakopáncs kezdte el egymást kergetni. Mivel múltkor nem sok sikerem volt a köd miatt, reménykedtem, hogy ezúttal jobb lesz a helyzet. De nem lett! Előző éjszaka lefagyott a tó, többek közt a közepén levő lihogó is. A gáton se volt már ott a pityer. 3 szürke gém meg néhány dolmányos varjú gubbasztott csak a jégen. Majd felrepült egy adag kacsa a Laskó torkolatától, és leült a jégre. Utána további csapatok is előjöttek. Végülis 300 tőkés és 30 csörgő volt a tavon, nagyjából mint legutóbb. Meg egy immatur sárgalábú sirály is előkerült. Odajött hozzánk egy horgász (civilben), akit tájékoztattunk a kormorán-helyzetről :-) Közben egy hamvas küllő is megszólalt az erdőből. A horgász elment, és mi is inkább haza felé vettünk az irányt, így kihagytuk a valószínűleg teljesen átfagyott szóláti pocsolyát.