2010. március 1., hétfő

Törpekuvik! - egy kicsit másképp

Na akkor, olyan dolog jön, ami még nem volt! Ezt a mostani bejegyzést Gilányi Gábor írta, így most tőle fogadjátok az élménybeszámolót!:-)
A fotókat néhány nappal később Németh Feri készítette, köszönet neki érte.

Február 28-án délután éppen otthon tétlenkedtem, mikor csörgött a telefonom és Peti közölte velem, hogy mennek másnap hajnalban kuvikozni és én velük tartok-e. A válaszom egyből igen volt, anélkül, hogy tudtam volna hova kell menni és hogy jutok le Egerbe (itt megjegyzem, hogy délután elment a net itthon, tehát még vonatot sem tudtam nézni). Mint később kiderült, hogy törpekuvikról van szó (az elején azt hittem, hogy egy újabb gatyás a Bükkből) egyből rohantam ki a vonathoz, mivel busz nem volt kellő időben a vasárnap miatt. Futás közben hívtam fel nagynénémet, hogy nézze meg nekem, hogy mennek a vonatok, végül sikerült felszállnom teljesen leizzadva a fél 6-os InterCity-re, ami elvitt Füzesabonyig. Itt még Petiékre fél órát kellett várnom, mert Abádszalókon tököltek, hogy Jancsinak minden cucca meglegyen. Mikor bejöttek értem (Rimóczi Árpi, Balázsi Peti, Bodzás Jancsi) az állomásra egyből indultunk Egerbe, útközben megbeszéltük, hogy a Tescoban bevásárolunk pár dolgot; a kaján kívül kiválasztottuk a legigénytelenebb és legolcsóbb energiaitalokat. Ezután elmentünk Petiékhez, hogy majd ott elidőzünk pár órát az indulásig, de közben megálltunk egy 10 perces pihenőre, míg Árpi a barátnőjével csacsogott és ezalatt kipróbálhattuk Jancsi éjjellátó kameráját. Nagy reményeket fűztünk hozzá, hogy ezzel majd sötétben is lehet madarakat látni, nos ez a drága szerkezet semmit nem ért nekünk. Kipróbáltuk, szép volt, jó volt, láttuk a szőlő tőkék között az ágakat sötétben is, de egy madár azonosításához ez édes kevés :-) . Miután kijátszottuk magunkat elmentünk Egerszalókra Petihez. Itt egy kis könnyű vacsora után felmentünk South Parkot nézni (Árpi még sosem látott egy részt sem, így, hogy 34 éves én ezt el sem tudom képzelni). Ezután Árpi ledőlt egy kicsit, hogy pihenjen, mi meg csak szenvedtünk, végül aludtunk egy minimálisat. Közben a tv-ben egy „jósnő” mondta meg sms-ek és hívások alapján a jövőbeli dolgokat; egyikünk sem merte felhívni, hogy milyen fajokat fogunk látni reggel :P. Árpit másodjára sikerült kicsalni a szobából, hogy induljunk lassan, így hajnali kettő körül neki vágtunk az útnak. Peti kicsit nyűgösen kelt fel egy óra alvás után, így Miskolcig a hülyeségeit kellett hallgatnunk és folyamatosan basztatott minket, több-kevesebb sikerrel. Miskolc külterületén bekaptunk egy kávét Árpival és Jancsival egy benzinkútnál és egy térképen megnéztük, hogy pontosan merre is kell mennünk; majd indultunk Szögligetre. Fél öt körül érkeztünk meg a Szalamandra-házhoz, szerencsére Peti végig aludt útközben, így mellőzte a kérdéseit, amiket fáradtan szokott feltenni. Világosodásig elidőztünk a Szalamandra-ház egyik alkalmazottjával, információiból megtudtuk, hogy már két alkalommal látott farkast a környéken (ez Árpit kicsit felvillanyozta, de hamar el is csüggedt, hogy reálisan átgondolta semmi esélyünk ilyesmire :D ).Öt óra körül – mikor pirkadt – elindultunk, megkerültük a műúton a Szádvár-hegyet, majd elindultunk fel a hegyre a turistaúton. A hegy felénél megálltunk és ráhangoztunk egy kicsit a törpekuvikra, választ semmit nem kaptunk, viszont helyette megszólalt két uráli és egy szürke küllő. A madárzsivaj elég nagy volt az erdőben, de a cinkéken, csuszkákon, harkályokon és rigókon kívül mást nem tudtunk kiszűrni közüle. Így tovább mentünk a hegy melletti tisztás felé, ekkor hallottuk meg a szemben lévő hegyről a kuvik füttyét, majd egy másikat ugyanarról a hegyről. Itt a tisztáson Árpi és Peti hallottak egy kormosfejűt, Jancsi nem tudom mit csinált ekkor, én nem figyeltem a cinkékre, azt tudom :-). Csak a kézik voltak nálunk, ezért a gerinc vonalát tudtuk megnézni, de mivel így is messziről jött a hang, elindultunk az irányába. A tisztás oldalában éppen egy fakitermelés folyhatott, mert elég nehézkes volt átjutni a kidöntött fákon és a hóolvadás miatti pocsolyákon. Mikor a hegy aljába értünk megpróbáltuk bemérni honnan is jöhet a hang – valószínűleg forgatta a fejét a madárka -, majd nagy nehezen betájoltuk és elindultunk az irányába. Mikor a turistaúton eljutottunk a lehető legközelebbi ponthoz, ahonnan a madarat a leghangosabban hallottuk, közös megegyezés alapján megállapodtunk, hogy „muszáj” letérnünk az ösvényről, ha látni is akarjuk a madarat. Ezért felmentünk pár tíz métert a gerinc irányába és a hangot benyomtuk pár másodpercre, majd vártunk. Ekkor láttuk, hogy a madár elrepült előttünk és beült egy fára. Peti és Jancsi egyből kiszúrta egy ágvillán keresztül, ami Árpinak és nekem pont takarásban volt. Akárhogy helyezkedtünk sehogy sem sikerült meglátni. Ekkor volt egy olyan érzésem, hogy el fog repülni a madár és a bénaságom miatt nem látom…És jött az a pillanat, amire senki nem számított, berepült a felettünk lévő fára a madár, majd egy másik. Elég sokszor mondtam már ezt a kifejezést, hogy „lefosom a bokám, ha…”, ez itt majdnem sikerült; a többiek nevében nem beszélhetek, de ekkor tényleg mindenki egyszerre volt a feszült izgalom és a Nirvana állapotában. Árpi könnyedén hanyatt vetette magát az avarba és onnan figyelte őket, majd a tojó - ez később derült ki – pár fával arrébb repült, én ezt madarat követtem távcsővel. Ahogy ült és tollászkodott mindent meg tudtam figyelni rajta, majd átfordult és még a tarkóján azt a kis finom „arcmintázatot” is láttam; hihetetlen volt, én még jó fél óráig fel sem fogtam, hogy mit láttam – főleg, hogy ez egy Magyarországra ritka faj- és itt jött az, amitől tényleg majdnem lefostam a bokám. Rárepült a hím és párzottak!!! Pár másodpercig tartott az aktus és utána a hím átrepült egy másik fára, ekkor egymásra néztünk és mindenki arcán kiült a „húúú bazzeg” állapot :-). A tojó maradt még egy darabig, majd elrepült, messzebbről még szólt, de mi úgy döntöttünk, hogy elég volt a jóból. Így összesen 20 percet töltöttünk a madárkákkal, 6.20 körül hallottuk meg a tisztásról őket, 20 perc alatt értünk fel és 7.00-kor indultunk le a hegyről. Mikor a tisztásra visszaértünk hallottuk még Petivel a madarat, így megnyugodtunk, hogy nem zavartuk el őket és bőszen tartja a revírjét a hím. Hallottuk egy másik kuvik hangját is ekkor egy teljesen másik irányból, ezért felmerült bennünk, hogy esetleg három madár lenne? De erről úgysem tudtunk volna bizonyosságot szerezni, ezért csak egy kósza gondolat maradt…. :-)
Visszamentünk a Szalamandra-házhoz, ahol a kocsit is hagytuk, itt még leszedtünk éves listára egy barázdát és egy hamvas küllőt (végre látva is). Itt beszélgettünk még azzal az emberrel, akivel hajnalban találkoztunk, majd elindultunk. Megbeszéltük előre, hogy rápróbálunk a csaszira is, ezért arra vettük az utunk. Mire felértünk a hegygerincre, mindenkinek mindenén folyt az izzadtság (de hát így jó ez :-)) és erre még a felhők közül előbújó Nap is rátetőzött (miért is ne legyen mindenki minél büdösebb?). A terepet Árpi és Peti már ismerte és a faj is megvolt már nekik, úgyhogy Jancsi és én mentünk előre, ha ugrana a madár láthassuk. Mentünk-mentünk, egyszer csak Árpi elkiáltotta magát, hogy ott repül, mire odanéztünk Jancsival már sehol nem volt semmi. Én csak az avar zörgését hallottam, ahogy felrepült a madár és ennyi. Még kicsit kerestük a területen a madarat, eredménytelenül… Akiknek új lett volna a faj (Jancsi és én) nem látták¸de hát jön még ide az ember és mit akarok én egy törpekuvik után??? A „sok lesz a jóból” most igaz volt ránk, nem is tudom miért akartuk halmozni a fajokat és az élvezeteket… :-)
Egy kis rövid ebéd után elindultunk hazafelé, engem kiraktak Miskolcon Árpiék, ők meg mentek tovább.
A napi fajlistánk Aggtelken (a teljesség igénye nélkül): nyári lúd, egerészölyv, császármadár, kék galamb, törpekuvik, uráli bagoly, macskabagoly, fekete harkály, hamvas küllő, nagy fakopáncs, barázdabillegető, ökörszem, vörösbegy, fekete rigó, széncinege, kék cinege, fenyvescinege, kormosfejű cinege, őszapó, hegyi fakusz, szajkó, vetési varjú, holló, házi veréb, mezei veréb, erdei pinty, kenderike, tengelic, zöldike, meggyvágó.
A végére hagyva, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni Schmidt Andrásnak a madár megtalálását; Balázsi Péternek, hogy gondolt rám; Rimóczi Árpádnak, hogy sofőrködött és hogy a társaságát újfent élvezhettem :P; Bodzás Jánosnak, hogy ott volt és semmit több :D

2 megjegyzés:

Jancsi írta...

Az az "igénytelen energiaital" még mindig felbontatlanul hever a hűtőben, és őrzi annak a felejthetetlen napnak az emlékeit:D

Tölgyesi Zoltán írta...

Jó sztori, de a kis csapat se rossz!
Képzelem mekkora élmény lehetett...
Üdv, Z