Hó, hó, hó....

Az elmúlt két nap sikerein felbuzdulva, és mert úgysem tudtam megtanulni az anyagot, leadtam a holnapi szigorlatot, és inkább kinéztem Bél-kőre. Már reggel gondoltam, hogy nem lesz egy sima út, mivel este leesett a hó. Méghozzá nem is kevés! De úgy voltam vele, hogy engem ez nem akadályozhat a tervem megvalósításában! Így hát elindult otthonról. A havazás pedig csak nem akart elállni, még akkor sem mikor Bélapátfalván leszálltam. Ott egy kicsit nagyobb hó volt, mint otthon. Az apátsághoz menet közben egy ember nyomát sem láttam. Átnézem az épületet, de semmit nem láttam. Ekkor jött egy ember a kutyájával. A kutya odajött hozzám, aminek nem nagyon örültem. Mégiscsak csúnyát tud harapni egy németjuhász. Majd miután megunt az épülethez slattyogott, és felugrasztott egy havasi szürkebegyet! Idelent eddig még egyszer sem láttam. A madár hamar eltűnt szeme elől. Ekkor Én is megindultam a bánya felé. Már a párkányra menetközben sikerült teljesen szétáztatnom a cipőm a 20 centis hóban. Valamint a spektív is egyre nehezebbé kezdett válni, amiből persze a nagyobbat hoztam, azzal a célzattal, hogy majd jól szétdigiszkópolok mindent, ami csak mozdul. De a zuhogó hóesésben semmi sem mozdult. Még Én se nagyon akartam. Felérvén nagy nehezen az 550-es szintre elkezdtem keresni a hajnalmadarat. De mikor még két óra múlva is csak egy közép fakopáncsot láttam, és havasi szürkebegyet véltem hallani, akkor már kezdtem feladni a reményt. Természetesen a hó csak hullott, a cipőmben meg tapicskoltam a vízben, és a hátam is nagyon nyomta a táska súlya. Úgyhogy otthagytam az egészet, és iszonyú hosszú óráknak tűnt az a 45 perc, míg leértem a faluba és felszálltam a buszra. Az elmúlt néhány nap szenzációs volt, de a karma most egyenlített:-(