2010. január 22., péntek

A nagy csönd

Két hét után végre megint kijutottam a Laskóvölgyi-víztározóhoz, igaz, megint csak két órát tudtam kint tölteni. A keleti part egy részén mentem, majd a Töviskes-völgybe néztem be. A tó részben be volt fagyva. A tavon: 311 tőkés réce, 15 csörgő réce, 1 nagy bukó tojó (már 20 napja itt van), 3 búbos vöcsök (2 adult, 1 másodéves), 1 szürke gém és 1 viharsirály. A viharsirály elég szerencsétlenül nézett ki. Az bal szárnyát lógattta, és a talpára rá volt ragadva valami gömbölyű vacak, ami miatt nem tudott két lábon állni. Viszonylag hamar meg is unta, hogy nézem, és elszállt. A szokásos fenyőrigó csapat nem volt sehol, nélkülük iszonyatos csend volt. A pár napja hullott hó még elég szűz volt, és kiválóan látszottak, hogy mik járkáltak az elmúlt két napban a területen. Volt őz, vaddisznó, menyét, kutya, fácán és vidra nyom is! Utóbbi faj elég ritkán ad hírt magáról, ezért nagyon örültem a kis jeleinek. Egy menyét okozott még néhány kellemes pillanatot séta közben, de amúgy nem nagyon rohantak meg a különböző érdekességek. A Töviskes-völgyben egy fiatal kékes rétihéja repült, viszont fenyőrigó itt is csak egy-egy madár volt. Visszafele jövet megint ránéztem a tóra. A sirály visszajött, és a jégen ült. Szegény nem nézett ki valami életerősnek. Majd egy kellemes vendég lepett meg, tiszteletét tette a vidra is! Ő annyira nem örült nekem, mint Én neki. Sokat bukva próbált eltűnni, de azért még 4-5 alkalommal láttam, mikor feljött levegőért. Ezután elindultam haza. Bár madártanilag nem volt nagyon változatos, de a vidra sokat javított a napon!

2010. január 16., szombat

Sasszinkron, sasok nélkül

A tegnapi országjárás után ma sasszinkronra voltam hivatalos. Reggel Pásztor Zoli felvett otthon, és indultunk le Füzesabonyba, ahol kitettek osztva a területek. Itt még Császár Móni csatlakozott hozzánk, majd egy kis tepélyi kitérő után Sasvári Jancsi vitt ki a kijelölt területre. Ez a Mezőtárkány és Poroszló közti vasútvonal volt. Tavaly előtt is itt mentem, akkor szenzációs volt. A tavalyiról meg olvashattok, ha kicsit visszább kerestek. A kocsizás közben sikerült látni egy immatur kékes réti hímet meg egy kis sólymot. Jó előjelek. A tárkányi vasútállomásnál láttunk egy görényt, és két verekedő karvaly hímet, majd jött a sorminta: őz, nyúl, egerészölyv, dolmányos varjú, őz, nyúl, egerészölyv, dolmányos varjú, őz, nyúl, egerészölyv, dolmányos varjú, őz, nyúl, egerészölyv, dolmányos varjú, őz, nyúl, egerészölyv, dolmányos varjú, őz, nyúl, egerészölyv, dolmányos varjú, őz, nyúl, egerészölyv, dolmányos varjú... Közben kevés fenyőrigó, tengelic, kék galamb, vetési varjú. Gáz volt! A társaság legalább jó volt, így annyira nem volt unalmas. Legalább két általam is ismert parlagi revir közelében mentünk el, de semmi. Majd Kétútköznél kis fény: 2 vörös vércse és 1 kis sólyom, igaz utóbbi nagyon messze. Majd Poroszlóig már alig volt egerész is. Ott felvett Jancsi, és irány Tepély leadni az adatokat. Hamar sikerült végezni ezzel:-) Tavaly előtt 5-6 sast láttam, tavaly 1-et, idén 0-át, jövőre vajon már nekem kell vinnem?:-) Na szóval dióhéjban ennyi volt az idei szinkron, remélem jövőre jobb lesz.

2010. január 15., péntek

Havasi pinty

Keleti gerle

Egy nap alatt: Egerszalókról, Szolnokon át Fertőrákosra, majd Salgótarjánba...

Az egész úgy kezdődött, hogy jött az infó, hogy a Fertőrákoson talált vadgerle nem az. Hanem egy keleti gerle. A fajnak ez a másik előfordulása az országban. Mivel az első 1985-ben volt, ezért még nem láthattam ezt a fajt. Beszéltem Árpival és Lalával, hogy meg kéne nézni. Így hát 14-én este elindultam otthonról, és levonatoztam Szolnokra. Itt Árpi felvett, majd megvártuk Lalát, és egy számomra meglepetésvendéget. Aki nem volt más, mint Bodzás Jancsi, kinek ez volt az első komoly tviccse. Éjfél körül elindultunk a Fertő irányába. Az volt a terv, hogy beülünk majd egy kocsmába, és ott megvárjuk a napfelkeltét, majd megnézzük a gerlét, és aztán még elugrunk a Somoskői várra, megnézni a havasi pintyet. Erős terv, de megvalósítható. Hajnalban megálltunk egy hipermarketnél, kicsit vásárolgattunk, majd mentünk tovább. 4 és 5 között érkeztünk Sopronba. Kerestünk kocsmát, de nem találtunk. Milyen hely ez? Na mindegy, majd valamelyik útba eső faluban találunk. De nem! Sehol egy éjjel-nappali vendéglátóipari egység. Pedig azt hittem ez egy kultúrkörnyék. Így hát kocsikáztunk, pihiztünk abban a két órában míg felkelt a nap. Hát na, elég uncsi volt. Főleg, hogy Lajcsika besértődött, és bealudt. De legalább így lehetett piszkálni, és röhögni rajta:-) Ekkor végre elkezdett felkelni a nap. Ki is szálltunk a kocsiból, elkezdtük keresni az előző napok megfigyelési helyén. De nem találtuk:-( A légtérben dolmányos és kormos varjak repültek át, de sajnos nem volt elég a fény a maradéktalan határozáshoz. A kis magevő madarak és a fenyőrigók mozgása is nagyon jó volt a területen. Nemsoká megérkezett Neuwirth Norbi, egy fiatal soproni egyetemi csapat és egy osztrák úriember is. A keresést kiterjesztettük a szomszédos területekre is. Megszálltuk a falu ezen felét, és a táplálkozó területet is, ami egy tábla lábon maradt kukorica volt:-) De semmi, még csak balkánit se láttunk! Csak egy a szélső ház kéményén éjszakázó vörös vércsét. 8 óra után kezdett el mozgolódni pár balkáni gerle. Nem siették el a felébredést. Ekkor az Én csapatomban Norbival maradtunk. Miközben távcsöveztünk, egy távol repülő fura galambra lettem figyelmes, ami sajnos hamar eltűnt egy bokorsor, így már nem tudtuk megnézni normálisan. De messziről is látszott, hogy könnyedén az általunk keresett madár lehetett az. Utána mentünk, de sajnos nem láttuk már, de azért rászóltam a táplálkozó területes csapatra, hogy nyissák ki a szemük. Egy pár csapat seregély is volt a területen, de a gerle nem lett meg. Kb ekkor érkeztek meg Antal Laciék is, és csatlakoztak a kukoricatáblán keresgélő csapathoz. Ekkor Árpiékkal beljebb mentünk a faluba. Itt elég sok gerle mozgott, de mind balkáni volt. Valamint egy patakon úszkál kis vöcsök is volt. Ekkor hívott Laci, hogy láttak valami érdekeset, így hát mi is kimentünk a kukoricatáblához. Egy jó fél órát nézelődtünk, kormos varjat és balkáni gerléket lestünk. Ekkor már Becherék is ott voltak. 10 órakor feltűnt egy, a falu felől berepülő gerlecsapat, amiben egy nagyon cifra madár is volt. Árpi ordította, hogy megvan, de akkor már szinte mindenki nézte. Ott volt!!!! Egy meena alfajú keleti gerle! Pedig már kezdtünk lemondani róla. Nagyon furán hatott a megjelenése a sima vadgerléhez szokott szemnek. Szépen leült egy bokor tetejére néhány balkáni társaságában. Bealudt. Eddig kerestük, most meg bealszik előttünk... Páran megpróbálták fotózni, akkor fogta magát, és elrepült. De láttuk:-) Fél 11 körül elindultunk az ország másik vége felé. Jobban örültem volna, ha tudunk kicsit madarászni ezen az általam ritkán járt vidéken, de a köz érdeke erősebb volt. Utánunk jöttek Laciék is. Egy pihenőhelyen értek be minket követőink, ahol is Gyüre Peti vett egy iszonyatos kinézetű szendvicset. Tudjátok, hogy néznek ki ezek a benzinkúti szenyók, na ez még ráadásul sárga is volt!!! Hihetetlen gusztustalan látványt nyújtott. De megette! Kemény csávó! Utána indultunk. Az út nagy részét Lajcsika átaludta, de Jancsi és Én is be-bealudtunk. Majd átverekedtük magunk Pesten, és már az autópályán is voltunk. Ekkor Árpi megelégelte, hogy kicsit unalmas a hangulat, és megelőzte a másik kocsit. Majd Peti se hagyta annyiba, és visszaelőzött. Ezt eljátszották még vagy kétszer, mikor is a hatvani leágazóhoz értünk, ahol le kellett térni a pályáról. Laci hívott, hogy Ők leszavazták, és inkább visszamennek Debrecenbe. Mi viszont tántoríthatatlanul folytattuk utunk. Ekkor már napos idő volt, ellentétben a reggeli borulttal. Bátonyterenyénél elkezdett megjelenni a köd. Ez több, mint aggasztó volt. Salgótarjánban viszont már iszonyatos erővel sütött a nap! Hetek óta most láttam először napsütést. Elértünk a várhoz Somoskőn. Ránéztünk gyorsan a várra, de nem láttuk a pintyet. Így hát elindultunk felfele. Az őr/portás kérte volna a belépő árát, de mikor mondtuk neki, hogy a madarat szeretnénk megnézni, akkor eltekintett az 1 eurótól. Jancsiék a beetett párkányhoz mentek rögtön, Én meg más részeken kerestem a madarat. Láttam, hogy nagyon örülnek maguknak, így sejtettem, hogy megtalálták. ÉN is megleltem végre, ott csipegetett a havasi pinty egy havasi szürkebeggyel. Elkezdtem fotózni őket, vagyis csak megpróbáltam, mert ekkor jött egy család és sikeresen megriasztották az apróságokat. A pinty tett egy nagy kört a fal mellett, közben átrepülve Magyarországra is. Majd felrepültek a bástyára, és innen már le sem jöttek. De szenzációs időben jó volt nézni ezeket a csodálatos madarakat! Ekkor indultunk el haza felé. Jancsival Hatvanban szálltunk fel a vonatra, Árpi és Lala pedig Szolnok felé vette az irányt. Este holt fáradtan értem haza, de idén már a második új fajt láttam, ráadásul mindkét madarat láttam ugyanazon a napon! Néhány adat: Jancsinak 4 új faja lett a nap során (kormos varjú, keleti gerle, havasi pinty, havasi szürkebegy), Lalinak és Árpinak 2 (pinty, gerle), nekem meg 1. Árpi 900km-t vezetett a nap során. Nem egy szokványos trip volt, de iszonyat nagy élményként marad meg emlékezetemben.

2010. január 8., péntek

Sólyom!

Ma újra kimentem otthon a tóhoz. Ezúttal a keleti parton terveztem végigmenni, útközben benézve a Töviskes-völgybe. A tó részben befagyott. A gát előtti erdőfoltban megint százával voltak a fenyőrigók és a meggyvágók. Ezúttal szőlőrigót csak hallottam, látni nem sikerült. A tavon a következők voltak: 392 tőkés réce, 79 csörgő réce, 1 nagy bukó tojó, 2 szürke gém. Múltkor azért izgalmasabb volt... A parton, az egyik fán egy kékes rétihéja tojó ült. A Töviskes-völgyben is rengeteg volt a fenyőrigó. Itt is átnéztem, de zöldikén és meggyvágón kívül semmi sem volt közte. Majd két felköröző ragadozóra lettem figyelmes. Az egyik egerészölyv volt, de a másikon kicsit hezitáltam. Végül jobb fényben vált egyértelművé, hogy egy megtermett karvaly tojó. Jó nagy dög volt. Visszafelé menet mégegyszer ránéztem a tóra. A gátról tettem ezt, és akkor láttam meg, hogy a jégen van valami. Csak az a baj, hogy háttal és a tó másik felén. Visszamenni már nem volt kedvem, így hát vártam. Aztán oldalra fordult, akkor már legalább az biztossá vált, hogy ragadozó, és kezdett sejtésem is lenni a fajáról. Majd megrepült, és biztossá vált, hogy egy fiatal vándorsólyom! Ezelőtt sosem láttam a tavon. Aztán visszaszállt a jégre, és elkezdett sétálni. Érdekes látvány volt, nem egészen úgy mozog , mint az egerészek szoktak.
Majd elindultam haza. Azért jó lenne már egyszer körbejárni a tavat. Pocsék érzés ilyen 2-2,5 órákra szorítani az ilyesmire fordítható időt:-(

2010. január 3., vasárnap

Hó, hó, hó....

Az elmúlt két nap sikerein felbuzdulva, és mert úgysem tudtam megtanulni az anyagot, leadtam a holnapi szigorlatot, és inkább kinéztem Bél-kőre. Már reggel gondoltam, hogy nem lesz egy sima út, mivel este leesett a hó. Méghozzá nem is kevés! De úgy voltam vele, hogy engem ez nem akadályozhat a tervem megvalósításában! Így hát elindult otthonról. A havazás pedig csak nem akart elállni, még akkor sem mikor Bélapátfalván leszálltam. Ott egy kicsit nagyobb hó volt, mint otthon. Az apátsághoz menet közben egy ember nyomát sem láttam. Átnézem az épületet, de semmit nem láttam. Ekkor jött egy ember a kutyájával. A kutya odajött hozzám, aminek nem nagyon örültem. Mégiscsak csúnyát tud harapni egy németjuhász. Majd miután megunt az épülethez slattyogott, és felugrasztott egy havasi szürkebegyet! Idelent eddig még egyszer sem láttam. A madár hamar eltűnt szeme elől. Ekkor Én is megindultam a bánya felé. Már a párkányra menetközben sikerült teljesen szétáztatnom a cipőm a 20 centis hóban. Valamint a spektív is egyre nehezebbé kezdett válni, amiből persze a nagyobbat hoztam, azzal a célzattal, hogy majd jól szétdigiszkópolok mindent, ami csak mozdul. De a zuhogó hóesésben semmi sem mozdult. Még Én se nagyon akartam. Felérvén nagy nehezen az 550-es szintre elkezdtem keresni a hajnalmadarat. De mikor még két óra múlva is csak egy közép fakopáncsot láttam, és havasi szürkebegyet véltem hallani, akkor már kezdtem feladni a reményt. Természetesen a hó csak hullott, a cipőmben meg tapicskoltam a vízben, és a hátam is nagyon nyomta a táska súlya. Úgyhogy otthagytam az egészet, és iszonyú hosszú óráknak tűnt az a 45 perc, míg leértem a faluba és felszálltam a buszra. Az elmúlt néhány nap szenzációs volt, de a karma most egyenlített:-(

2010. január 2., szombat

Januári kacsaszezon

A tegnapi sikeres tviccs után, ma hazai vizekre eveztem. A tanulási időből lopott két és fél órában kinéztem a Laskóvölgyi-víztározóhoz. A tó fel volt olvadva, és nagyszámú madár volt rajta. De főleg a bensőbb részeken, így hát elindultam a nyugati parton, hogy jobban megleshessem őket. A gátnál fenyőrigó csapat bandázott, sikeres közülük 4 szőlőrigót is kiszűrni, de egyéb nem akadt. Itt szépen látszott az elmúlt napok olvadásos és csapadékos hatása, mivel a vizet iszonyatos sebességgel engedték le a víztározóból:-) A parton haladva rengeteg barátcinege volt, körülbelül 12-15 madarat láttam a nap folyamán. Pedig nem egy nagy területen mozogtam. Mikor a megfelelő helyre értem, felvettem a pozíciót, és elkezdtem a kacsák szűrését. Már elsőre szemet szúrt egy, a többi madártól külön mozgó egyed, amiről csakhamar kiderült, hogy egy nagy bukó tojó. A madarat nagyon szépen láttam, de mikor megpróbáltam fotózni, akkor elkezdett bukdosni:-( A récék között 369 tőkés és 86 csörgő mellett, mozgott két másik faj is. Az egyik a fütyülő réce (1 pár) volt, a másik pedig egy nyílfarkú réce gácsér. Ez utóbbi egyáltalán nem megszokott ebben az időpontban. A tavon még 3 szürke gém is volt. Kifelé menet még belebotlottam egy nagy őrgébicsbe is. Idén télen ez a faj nagyon kis számban van jelen a környéken, csakúgy, mint az összes többi téli ragadozó. A récék viszont ezúttal legalább szép számban voltam, így elégedetten indultam haza.

2010. január 1., péntek

Micsoda évkezdés!!!

A tavalyi év utolsó napjaiban jött a hír, hogy havasi pinty van a Somoskői váron! Mivel már nagyon szerettem volna látni ezt a madárkát, nem volt kérdés, hogy akár Szlovákiáig elmegyek érte! A helyzetet ugyanis kicsit bonyolítja a dolog, hogy a Somoskő nevű falu Magyarországhoz tartozik, a közvetlen (de tényleg közvetlen) mellette levő vár pedig Szlovákiához. Így tehát, ha a madár a váron mozog akkor a szlovákok örülnek jobban, ha pedig kirepül a várról vagy 5 métert, akkor már nálunk van. Iszonyatos idióta helyzet! Az megtalálás utáni első két napban csak a váron látták, viszont múlt év utolsó napján már átrepült hozzánk is! Beszéltem Nagy Gergővel (ezúton is köszönet neki), és abban maradtunk, hogy reggel Salgótarjánban felvesz, és rápróbálunk a madárra. Reggel buszra fel, majd le, aztán Gergő megérkezik, és irány a vár. Mire odaérünk már ott van néhány "hétpróbás gazember", akik ahelyett, hogy az új év ünnepléséből adódó fáradalmakat pihennék, már hajnalok hajnalán keresnek egy aprócska madárkát. Ráadásul hiába! Mi is keressük, kutatjuk, de a köd nem könnyíti meg dolgunk. Közben további emberek érkeznek, míg mások átmennek a közeli várromokra, hátha odament a "kis drága". De semmi. A környéken iszonyat nagy cinkemozgás van, de azokat is hiába nézzük, egyik sem változik át a nagyon várt madárrá. Egy kis fakopáncs a legérdekesebb faj köztük. Aztán legalább egy havasi szürkebegyet észre veszünk. Állítólag ez elmúlt napokban sokszor vele mozgott a pinty, de most nyoma sincs. Dél körül feladjuk a keresést, de abban maradunk, hogyha valaki látja akkor szól a többieknek. Elindulunk vissza Salgótarjánba. Mikor már Somoskőújfalunál járunk, hív minket H.G. hogy megvan a madár. Laza megfordulás, és irány vissza! Az eltelt 15 perc alatt teljesen felszállt a köd a várnál. Felkapaszkodunk, és a belső udvaron ott csipeget a havasi pinty! Mint az elmúlt napokban, most is vele tart a szürkebegy. Ott kajáznak szépen egymás mellett. Iszonyat jól néznek ki!!! De ekkor a sok kukkolóban felébred a gondolat, hogy milyen jó lenne Magyarországon is látni ezt a kis fehérszárnyú apróságot. Ekkor a madár gondol egy merészet, és felrepül az egyik toronyra. Már csak kb 4 méterre van a tökéletes helytől. A szürkebegy vele tart. Kicsit bámészkodik, majd leszáll a torony lábához, és elkezd csipegetni. Újabb 20 centivel közelebb van. Kicsit lejjebb, majdnem, mindenki helyezkedik, hogy lássa Magyarországon a fajt, méghozzá Magyarországról. (Azért kell egy fajta beteges gondolkodás a tviccseléshez...) Várakozás. A madár se mindig látszik, mert betakarnak a kövek és a fűcsomók. Majd nekiindul, és mégsem áll az országhatár innenső oldaláig! A szürkebegy ide is követi. Tesz egy kört, bejön vagy 5 méterre az országba, majd vissza a várra. A sok elmebeteg meg örömkiáltásba tör ki! Hát na, kóros dolog ez a madárlesés... De milyen jól eső betegség ez! Így hát mindenki boldog, és ezután elindulunk Tarján felé. Buszra fel, és irány haza. Azt hiszem eddig messze ez volt a legextrémebb tviccsem, és bizonyította, hogy aki ilyesmivel foglalatoskodik, az nem teljesen százas. De már alig várom a következőt!!!